Júliusban startolhat az otthonfelújítási program hazai építőanyagokkal
A legnagyobb ágazati szervezet, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke a Világgazdaságnak elmondta, hogy július elsejére várják a támogatási program indulását, a részletes pályázati feltételek közzétételét.

Inkább legyen alaposabban előkészítve, és néhány héttel később induljon
– mondta Koji.
Az ÉVOSZ elnöke rámutatott, hogy sokszereplős a folyamat, amelyben benne vannak
- a támogatást igénylők,
- a pályázatot elbírálók,
- a végrehajtásban közreműködő energetikusok,
- a támogatást értő és rendelkezésre álló szakértők,
- tervezők,
- kivitelezők,
- a vállalások teljesülését ellenőrzők,
- valamint a pénzügyi lebonyolítók.
Fontos, hogy
a támogatást csak az energiamegtakarítást szolgáló környezettudatos anyagokra, beruházásokra és szakmunkára adják
– ezt szorgalmazta az ÉVOSZ is.
Bíznak benne a piaci szereplők, hogy a kiírásban nevesítik majd a hazai gyártású termékeket, amelyeket a felújításhoz fel lehet majd használni.
Az ÉVOSZ kérte, hogy a regisztrált vállalkozásokat részesítse előnyben a támogatás, amely alapvetően utófinanszírozású, de e cégeken keresztül jelentős előleghez is hozzá lehessen jutni.
A verseny tisztaságát és a kóklerek kiszűrését szolgáló részletszabályokat a lakosság érdekében kérték beépíteni, mert a lakossági megrendelések körében a legnagyobb a feketemunka aránya.
Következő ülésén dönt a kormány az otthonfelújítási program feltételeirőlA felhívástervezet társadalmi egyeztetése során beérkezett kiemelkedő mennyiségű javaslatra tekintettel következő ülésén véglegesíti a kormány az otthonfelújítási program kiírását. A várható érdemi változások még szélesebb kör számára teremthetnek lehetőséget a támogatás igénybevételére. |


