A magyarországi napelemek több mint felét az elmúlt két évben telepítették
Már közel ezer háztartásban üzemelnek a kormány támogatásával telepített napelemes rendszerek, ugyanis 1,3 milliárd forintot igényeltek már a családok a műszakilag készre jelentett, hálózatra kapcsolt kiserőművekre, és több mint 100 millió forintot ebből már ki is fizettek – derül ki az Energiaügyi Minisztérium (EM) keddi közleményéből, mely felidéző, hogy a kormány a nyáron emelte meg a népszerű Napenergia Plusz Program keretösszegét, így az eredetileg tervezet 15 ezer helyett 20 ezer család telepíthet ily módon támogatott napelemeket.

A nyertes pályázók akár ötmillió forintos támogatást is kaphatnak ingatlanonként
Az elmúlt években hazánkban ugrásszerűen nőtt a napenergia szerepe az áramtermelésben, így annak aránya globálisan a harmadik, Európában pedig a második legmagasabb volt Magyarországon tavaly. Az így megtermelt áram felhasználásának hatékonyságát az energiatároló rendszerek biztosítják. Éppen ezért a Napenergia Plusz Program keretében azok kaphatnak ingatlanonként akár ötmillió forint vissza nem térítendő támogatást, akik a napelem mellett akkumulátort is telepítenek. A program népszerűségére tekintettel
az EM a nyáron 30 milliárd forinttal, 105,8 milliárd forintra emelte meg a program keretösszegét.
A pályázat során az energiatároló rendszer szállítása és bekötése után lehet benyújtani a végelszámolást, amikor már a mérőórát is lecserélték. A napelemek és az akkumulátorok együttes telepítésével a családok nemcsak a rezsijüket csökkenthetik, de az önellátást is segítik és hozzájárulnak az energiaszektor környezetterhelésének csökkentéséhez is.
A kormány már több mint 20 ezer nyertes pályázatot hirdetett
Mindeddig a kormány több mint 20 300 pályázótól vállalta át a költségek kétharmadát, összesen 83,5 milliárd forint értékben. Ebből eddig az előlegekkel és a részelszámolásokkal együtt mintegy 3300 beruházásra fizettek ki összesen 8,6 milliárd forintot. A keretösszeg megemelésnek köszönhetően
4,1 millió forintos átlagos támogatással számolva akár a 25 ezret is meghaladhatja a támogatást kapó családok száma.
A közlemény arra is felhívja a figyelmet, hogy Magyarországon már több mint 283 ezer háztartási méretű naperőmű üzemel Magyarországon, miután 2021 óta ezek száma több mint duplájára nőtt. Ennek és az ipari napenergia-projekteknek köszönhetően október végére már 7218 megawatt naperőművi kapacitást telepítettek hazánkban, noha a stratégiai tervek csak a következő évtized elejére számoltak 6000 megawatt kapacitással. A fejlődés sebességét jelzi, hogy a magyarországi napelemes kapacitások 55 százaléka 2022 óta készült. A Napenergia Plusz Program jóvoltából a háztartási méretű kiserőművek darabszáma belátható időn belül eléri a 300 ezret.
Ez egyben azt is jelenti, hogy 2022 óta több mint két Paksnyi napelemes kapacitást telepítettel szerte az országban.