BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fegyverpénz: ismét számíthatnak a pluszjuttatásra a rendőrök

A rendvédelmi alkalmazottak átlagilletménye bruttó 437 ezer forint, ami 200 ezerrel marad el a statisztikai hivatal által mért bruttó átlagkeresettől. Pintér Sándor belügyminiszter 2026-ra újra fegyverpénzt ígért, béremelés azonban nincsen napirenden. A rendvédelmi szakszervezetek üdvözlik a bejelentést, de úgy vélik, ez nem helyettesíthetné a szükségessé vált béremelést.

Rendészeti szakszervezetek szerint egyre kevesebb forrás jut a rendőrök és a rendészeti alkalmazottak béreire, emiatt rendőrhiány alakult ki Magyarországon. Pintér Sándor belügyminiszter megítélése szerint is alacsonyak a rendőri bérek. Erről is beszélt a parlament honvédelmi és rendészeti bizottságának legutóbbi meghallgatásán. Elmondta: már kérte a kormánytól, hogy igyekezzenek megemelni a hivatásos állomány bérét. Egyelőre arra kapott ígéretet, hogy a rendőrök 2026 elején ismét megkapják a hathavi fegyverpénzt. Emellett bízik abban, hogy további béremelésre is mód nyílik.

fegyverpénz
Egyelőre a fegyverpénzben bízhatnak a rendvédelemben dolgozók / Fotó: Lang Róbert

Béremelés és fegyverpénz is jól jönne

A béremelés, úgy tűnik, később valósulhat meg, ugyanis minden jel arra utal, hogy ebből jövőre is kimaradnak a rendvédelmi igazgatásban dolgozók, akiknek már hosszú ideje nem növekedett érdemben az alapbérük. Januártól ugyan nőtt a bérpótlék-kiegészítés összege 79 500 forinttal, korábban, 2022 szeptemberében pedig 116 ezerrel, az viszont nem érintette a későbbi nyugdíjukat is meghatározó alapbért.

Illetménytáblájuk szerint a legtöbb fizetési osztályban és fizetési fokozatban a garantált bérminimumnál vagy esetleg annál alacsonyabb összegben határozták meg az illetménysáv alsó határát. Az utóbbi esetben a magasabb bérminimumot kapják.

A rendvédelmi alkalmazottak átlagilletménye jelenleg bruttó 437 ezer forint, 200 ezer forinttal marad el a Központi Statisztikai Hivatal által mért bruttó átlagkeresettől.

A Független Rendőr Szakszervezet főtitkára szerint a legrosszabb helyzetben a rendvédelmi igazgatási alkalmazottak és a rendvédelmi munkavállalók, így például gépkocsivezetők, fizikai dolgozók vannak, itt a legalacsonyabbak a keresetek. Pongó Géza 20-30 százalékos alapbéremelést tartana szükségesnek minden rendőrségi dolgozó esetében.

Fegyverpénz: eddig egyszer csengetett a postás

A kormány – elismerve a rendvédelmi és honvédelmi szerveknél dolgozók alacsony bérét – még 2019-ben döntött úgy, hogy külön juttatással „az ország gazdasági teljesítőképességének arányában elismeri a fegyveres testületeknél szolgálatot teljesítők hivatástudatát, az ország biztonsága érdekében tett erőfeszítéseiket”.

Eredetileg 2020-tól háromévente ismétlődő, hathavi illetménynek megfelelő javadalmazásról volt szó, amelyet jogszabályban rögzítettek volna. Az úgynevezett fegyverpénzt végül két év csúszással, eddig egyetlen alkalommal, 2022 februárjában kapta meg a rendvédelmi hivatásos állomány. Összesen 91 milliárd forintot fizettek ki a rendőröknek fegyverpénzként, az egy főre jutó átlagos juttatás 2,7 millió forint volt. A szakszervezetek szerint jelentős feszültséget okozott, hogy a mintegy 50 ezres összlétszámból nagyjából 13-14 ezren semmit sem kaptak, hiszen a pluszjuttatás csak a hivatásos állomány tagjainak járt. 

A Belügyminisztérium ígérete szerint tehát 2026-ban ismét érkezhet a fegyverpénz, béremelésről pontosabbat viszont egyelőre nem tudni. 

A köztisztviselői illetményalaphoz, amely a legfontosabb lenne, már legalább 15 éve nem nyúltak, pedig ennek évente automatikusan kellene emelkednie az infláció vagy a nemzetgazdasági átlagkereset mértékével ahhoz, hogy a fizetések értékkövetők legyenek

– véli Pongó Géza. Továbbra is szeretnék elérni, hogy a kormány törvénybe foglalja és a parlament elfogadja, hogy háromévente járjon a fegyverpénz, ez azonban szerintük nem helyettesíthetné a szükségessé vált béremelést.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.