BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

VOSZ Barométer: nem sikerült túl jól a tavalyi év

Nem alakult túl jól a vállalati üzleti hangulatot ábrázoló VOSZ Barométer 2024-ben, ugyanakkor pozitív tartományban maradt az index, ami azt mutatja, hogy megmaradt a bizalom.

Az Egyensúly Intézet és a VOSZ közzétette a 2024-es VOSZ Barométer adatokat, amelyek az elmúlt nyolc negyedévhez képest nagyon gyengének bizonyultak. Az éves mutató a tavalyi 56 százalékról 51 százalékra gyengült, annak ellenére, hogy több almutatóban jól kivehető a vállalatok bizalma. Kozák Ákos, az Egyensúly Intézet igazgatója kiemelte, hogy nem zuhanásról van szó, a mutatók gyengülése belesimult az elmúlt év negyedéveinek trendjébe. 

Kozák Ákos az Egyensúly Intézet vezetője / Fotó: VOSZ

Perlusz László a VOSZ (Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége) főtitkára szerint 2023 gyengébb év volt vállalkozási szempontból, mint 2024. Így a gyengülés elsősorban annak köszönhető, hogy a vállalkozók, különösen a kkv-szektor többet várt a 2024-től, mint amit hozott.

Ami a részadatokat illeti, a vállalkozások továbbra is veszélyként értékelik az inflációs hatásokat, vásárlóerő gyengülését, az ebből eredő megrendelések elmaradását és persze a beruházások alacsony szintre kerülését.

Kozák Ákos szerint a tavalyi év negatívumai közé tartozott a kiskereskedelmi forgalom visszaesése és a beruházások elmaradása, de pozitívum volt a fogyasztás magára találása, a munakerőpiac stabilitása és a infláció leszorítása. Ennek megfelelően a vállalkozások jelentős része nem érzi magát veszélyben, a cégek többsége várhatóan eléri az év elején kitűzött céljait, de nőtt azok száma, akik veszteséges működésről számolnak be. 

Ennek megfelelően az a fajta pesszimizmus, ami 2023-ban mutatkozott, miszerint minden rosszabb lesz, már nincs, inkább az az attitűd, hogy veszélyesebbé válnak egy-egy üzletmenetet befolyásoló tényezők és a kelleténél jobban kell vigyázni.

Fontos kiemelni, hogy a beruházások és a munkaerő-fejlesztés aladatok nagyon gyengére sikeredtek. Nagyon kevés cég tervez munkaerőt fejleszteni és nőtt azok aránya, akik inkább leépítésben gondolkodnak. Ennek megfelelően egyre többen vannak olyan cégek, amelyek az általános bérnyomás felett (kormányzati bérnövekedési megállapodások) bért akarnának emelni. 

Ez jellemzően mindig neuralgikus pontja a barométernek, de fontos leszögezni, hogy mindez közgazdaságilag egy normális folyamat, hiszen sem a vállalkozások, sem a kormányzat nem szeretne ár-bér spirálba kerülni, amely tartóssá és magassá teszi az inflációt.

A barométer jellemzően kkv-vezetők megkérdezésével készült és sok eleme ellentmond egymásnak, ami Kozák Ákos szerint annak köszönhető, hogy a barométer elsősorban várakozást, elvárásokat és terveket vetít előre, ebből ered néha a torzulás. Ugyanakkor a válaszok a vállalkozások hangulatát mutatja, ami 2024-ben nem volt túl jó. Perlusz László azonban úgy véli a Demján Sándor Program sok tekintetben javíthat a hangulaton és jelentősen javulhat a vállalkozások motivációja.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.