Nem akárki mondta ki: Magyarország utolérte Ausztriát
„Osztrákként sajnos azt kell mondanom, Európában sok ország nem rendelkezik kellő gazdasági dinamikával, ilyen Ausztria és Németország is. Azonban van néhány állam, főleg Kelet-Európában – ilyen Magyarország is –, amelyek viszonylag jól fejlődnek” – erről is beszélt csütörtökön Sebastian Kurz Budapesten.

A volt osztrák kancellár, akit rekordfiatalon, mindössze 31 évesen választottak meg először Ausztria vezetőjének – éppen ezért sokáig az osztrák politika fenegyerekeként emlegették – Nagy Elek, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK), valamint a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) elnökének meghívására találkozott zárt körben magyarországi nagyvállalatok vezetőivel. A háttérszervezésben az MCC is tevékenyen szerepet vállalt.
Ennek a Nagyvállalati Klub adott helyszínt, amelyet ugyancsak Nagy Elek alapított. Itt mintegy félszáz, zömében multinacionális társaság (ezek együttesen 4-6 ezermilliárd forintos éves forgalommal rendelkeznek) első emberei egyeztetnek meghatározó közéleti, kormányzati szereplőkkel kötetlen keretek között. Korábban számos miniszter is járt már itt, de Matolcsy György is a Nagyvállalati Klub rendezvényén mondta el jegybankelnökként az egyik utolsó, nagy ívű gazdasági kitekintését.
Ezek az alkalmak zártkörűek, de a Világgazdaság rendszeresen lehetőséget kap, hogy jelen lehessen. Így tud most beszámolni Sebastian Kurz előadásáról is.
Kurz: Magyarország utolérte Ausztriát
A jelenleg üzletemberként tevékenykedő volt osztrák kancellár mintegy egy órán keresztül beszélt, leginkább kérdésekre válaszolva. Ezek kitértek az ukrán háború és a béke témájára, az EU helyzetére, az új amerikai vezetésre, illetve a magyar kormány és Magyarország megítélésére.
Kurz úgy értékelt, hogy Magyarországon sok mindenben helyes irányban haladnak a dolgok, egyre vonzóbbá válik, és ehhez csak gratulálni lehet. Párhuzamként hozta Ausztriát, amely meghatározó játékos volt a járműipari beszállítás terén, de most ezek a vállalatai gyengélkednek, akárcsak Németország hasonló cégei. „Nézzük meg, hol épültek a közelmúltban gyárak. Magyarországon. Beszéltem a BMW-vel, Mercedes-Benzzel, mind bővíteni akarják az itteni gyáraikat, nem pedig visszafogni” – emelte ki.
Ez azért is feltűnő, mert eközben Ausztriában, Németországban leépítések zajlanak. De Kurz nemcsak a magyar ipart dicsérte, hanem a magyar turizmust is. Szerinte ebben hihetetlen potenciál rejlik. Ausztria ifejezetten jól áll az idegenforgalomban, de Budapest és a vidéki helyszínek is intenzíven zárkóznak fel ehhez a szinthez. Európa gazdaságát azonban nem látja rózsásnak, már csak azért sem, mert a legnagyobb növekedéssel kecsegtető technológiai szektor az USA-ban és Kínában vert gyökeret, az EU közben szabályozási kérdésekkel van elfoglalva.
Az egyes tagállamok előtt azt látja lehetőségként, hogy a most kialakuló új geopolitikai berendezkedésben pozíciókat fogjanak. Ennek feltétele, hogy minden nagy szereplővel együtt tudjanak működni. Szerinte Magyarország ebből a szempontból is jó helyzetben van, hiszen a tökéletes irányt választotta: kapcsolatokat és együttműködést épít ki.
Ha véget ér az ukrán háború, és a szankciókat is visszavonják, az oroszokkal megkezdődik majd újra a kapcsolatteremtés. Sokan ezt majd nem keresik, de mások nyitva hagyták a csatornákat. „Szerintem ez turbózni fogja Magyarországot. Én ezért optimista vagyok Magyarországot illetően, de az EU egészét nézve kissé pesszimistább” – fogalmazott.
Ugyanakkor arról is beszélt, hogy Magyarország megosztó a nemzetközi politikai térben. Sok ellenfele van, de sokan mondják azt is, hogy
a magyarok legalább megmondják az igazat.
Szerinte az illegális migráció kapcsán nagyon egyértelműen a magyar kormányzat foglalta el a helyes álláspontot, amely mögött most már Európában is komoly többség sorakozott fel. Ukrajna esetében most úgy látja, nagyon eltérő a háború és a béke megítélése. A balti országokban nincs támogatása a békének, de Ausztriában egyértelműen a többség tűzszünetet akar és a szankciók végét. Két tény azonban szerinte világos:
- Magyarország a saját súlycsoportja fölött bokszol, a nagysága pedig ebből a szempontból már olyan, mint Ausztriáé, ha GDP-ben még nem is érte utol. Ilyen méretű országok másokhoz szoktak csatlakozni, de most azt látjuk, hogy a magyarok súlya meghaladja az ország méretéből fakadó reális befolyást.
- A másik pedig, hogy az amerikai változások Magyarországot erősítik.
Az utóbbit röviden kommentálta is. „A soros magyar elnökség idején a tagországok bojkottot hirdettek. Aztán Trump megválasztását követően a francia Macron elnöktől a német Scholz kancellárig mindenki eljött Budapestre. Az amerikai választások sok mindent megváltoztattak. Orbán Viktoron kívül alig akad olyan kormányfő, akinek ilyen bejárása lenne az amerikai elnökhöz” – emelte ki.
Kurz végezetül kitért arra is, hogy Ausztriában néppárti-szociáldemokrata kormány állhat fel, amely nagy valószínűséggel visszahozza a bankadót az osztrák pénzintézeteknek. Annak az álláspontjának is hangot adott, hogy hamarosan tűzszünet jöhet Ukrajnában, szerinte ezt a folyamatot már nem lehet megállítani. Ez Oroszország érdeke is, ahol a költségvetés 40 százaléka megy most el hadikiadásokra. Szerinte az EU szempontjából a legrosszabb forgatókönyv, ha konfliktust akar keresni Moszkvával.
Új autópálya-matrica Magyarországon: kiderült, lesz-e 365 napos – Lázár János minisztériuma egyenes választ adott
Az e-matrica-típusok köre már most is szélesnek mondható Magyarországon. Ám akad egy szempont, amelynek alapján felmerülhet egy új autópálya-matrica bevezetése, mégpedig 365 napra szóló érvényességgel. Az Építési és Közlekedési Minisztérium elmondta, mit gondol erről.


