A hulladékkoncesszió bevételeiből biztos nem veszi meg Rákosrendezőt a főváros – ezt közölte a Mohu az MTI-vel, miután Vitézy Dávid, a Podmaniczky Mozgalom fővárosi frakcióvezetője azt nyilatkozta Indexnek, hogy a hulladékkoncesszió bevételeiből vásárolja meg a Budapesti Közművek (BKM) a rákosrendezői telket.
A Mohu szerint Vitézy Dávid vélhetően nem ismer minden részletet a Mohu és a főváros szerződéseiről, ezért a tisztánlátás érdekében adnak tájékoztatást erről. Eszerint a Mohu Budapest összesen 39 milliárd forintot fizetett a BKM-nek a Mohu Budapest 50 százalékáért és annak működtetéséért.
Az összegből 17 milliárd forintot a BKM csak a közös tulajdonú Mohu Budapest fejlesztésére költhet. Ezt az összeget letéti számlán kell tartani, másra fordítani nem lehet.
Hangsúlyozták: 2024 végén e szerződés részeként további mintegy 13 milliárd forintért vásárolt meg a Mohu Budapest a fővárostól egy részben EU-s forrásból megvalósuló hulladékválogatót és logisztikai telepet is. A vételárat az EU-s támogatással összefüggésben használhatja fel az önkormányzat.
Jelezték azt is, hogy nem a Mohu dolga, hogy Budapest milyen forrásokkal rendelkezik, a vállalat feladata, hogy a hazai hulladékgazdálkodási rendszer modernizálása és fejlesztése, annak érdekében, hogy meg lehessen felelni az európai uniós céloknak, meg lehessen óvni a környezetet.
Vitézy Dávid az Index szombaton megjelenő hírében úgy fogalmazott: a fővárosnak Rákosrendező megvásárlására a hulladékkoncesszió bevételeiből van pénze, mert
ott volt egy egyszeri bevétel a hulladékhasznosító mű átruházásából, ami 33 milliárd forint, ezt használja erre a város.
Ugyanakkor korábbi nyilatkozatában még azt mondta, hogy szerinte csapdahelyzetet állhatott elő, mert a kormány segítsége nélkül Rákosrendező fejlesztése nem fog menni.
Mint ismert, csütörtökön derült ki, hogy a kormány elismerte a főváros elővásárlási jogát Budapest Rákosrendező Mini-Dubajként elhíresült részére, így a terület további sorsa és az arab befektetőkkel való tárgyalás, már Budapestre hárul. Karácsony Gergely úgy reagált a hírre, hogy a főváros győzött és készek átvenni a Rákosrendező fejlesztésének terheit.
Nagyon komolyan gondoljuk, hogy a főváros elő tudja segíteni azt a városfejlesztést, ahol immár tulajdonosként is felügyelheti a szükséges beruházásokat
– mondta Karácsony Gergely főpolgármester a rákosrendezői projektről rendezett pénteki fórumon, hozzátéve Budapest mindent tud vállalni, amit az arab befektetőtől is elvártak, de a kormánynak is mindent vállalnia kell, amit az arab befektetőnek ígért.
A konferencián a legfontosabbról, a finanszírozási kérdésekről nem volt szó, azt viszont elmondták, egyedül nem tudják megoldani, a főváros az államra is számít, sőt szerintük a beruházás alapját az állami beruházások adnák.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.