BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Patikák: ekkorát drágultak Magyarországon a gyógyszerek - százezreknek ad támogatást az állam

Bár a támogatott orvosságok rendre kimaradnak az áremelésekből, a betegek és az állam patikaszámlája dinamikusan nő – írja az Index.

Ahogy az államnak, úgy a betegeknek is folyamatosan nőnek a gyógyszerkiadásai. Míg 2019-ben a teljes hazai gyógyszerpiac 531 milliárd forint volt, addig 2024 végére ez a szám 738 milliárdra nőtt.

patika_nap-13-BS
gyógyszertár
Egyre drágulnak  gyógyszerek / Fotó: Bánkúti Sándor / Mediaworks

A hazai gyógyszertárakban 3500-3800 forint a betegek »fájdalomküszöbe«, azaz ennyit még zokszó nélkül kifizetnek a felírt orvosságaikért. Az ennél drágábban kapható készítmények közül gyakran csak azokat kérik, amelyeket nélkülözhetetlennek ítélnek állapotuk menedzselésében 

– mondta Gábor Tamás gyógyszerész, piaci elemző a Népszavának.

Szerinte  2019-től 2024 végéig a betegek térítési díjakra 25 százalékkal, az egészségbiztosító a támogatásokra mintegy 44 százalékkal költöttek többet. Az államnak gyakorlatilag minden támogatási formában nőttek a kiadásai, csak a közgyógyellátottakra 2019-ben fordított 17,2 milliárdos keret lett évről évre kisebb, mostanra már csak 15,9 milliárd forint.

A legszegényebbeknek szánt támogatás is változott, a jogosultak száma évről évre kevesebb.

A KSH 2019-ben még 283 ezer olyan embert jegyzett, aki helyett az állam állta a térítési díjat, a 2023-as, ez idáig utolsó adatközlésben már csak 262 ezren maradtak a közgyógyellátási rendszerben,

mivel időközben a jogosultság szabályai egyre szigorodtak

Gábor Tamás szerint lényegesen nem változtak a páciensek terhei a klasszikus szív- és érrendszeri, az emésztésre ható és a neurológiai termékkörben. Viszont jelentősen nőhettek a költségeik az úgynevezett egyedi méltányosság keretében felírt gyógyszerek esetében. Az ide sorolt készítmények árát nem hagyományos ártárgyaláson alakítják ki, hanem az egészségbiztosító a gyógyszer gyártója által javasolt beszerzési ár alapján, jogszabály szerint számolt fogyasztói árból átvállalja a döntően nagyobbik hányadot.

A több százezer forintos terápiás adagok többségéért a betegek is tízezer forint körüli összeget fizetnek térítési díjként. 

Míg az egyedi méltányosság keretében adható szerekre 2019-ben az egészségbiztosító 25,5 milliárdot költött, addig ez az összeg 2024-re 47,2 milliárdra ugrott.

Noha a támogatotti körbe tartozó készítmények árát a forgalmazók nem emelhették, az állam és a betegek költségei is nőttek. Ez úgy lehetséges, hogy a gyártók a már egyszer a támogatási rendszerbe fogadott gyógyszereknél nem tudják érvényesíteni a gyártási költségeik növekedését, ezért azokat az új készítmények árában próbálják kompenzáltatni.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.