BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Alvó papír vezette a hajnali táncot a pesti parketten

Érdekes részvény a Nutex: árbevétele tízszeresét könyveli profitként, miközben a saját tőkéje felén jegyzik a tőzsdén. Évek óta egy OTP-pakettből él az üres társaság. Izgalmas befektetést ígérne egy cég tőzsdére segítése.

Kedden délelőtt egy darabig a Nutex vezette a BÉT-nyertesek listáját bő 2 százalékos emelkedéssel. Bár a forgalom csak félmilliós volt délelőtt, s harangszóra lekonyult a kurzus, mégis szép teljesítmény ez egy alvó kispapírtól, mely ráadásul üres társaságként várja, hogy rátaláljanak. Egy cég tőzsdére segítése izgalmas befektetést kínálna.

befektetés
Érdekes befektetés egy alvó papír / Fotó: Vémi Zoltán

OTP pakettből profitálnak

A társaság szeptember végén tette közzé féléves jelentését. Ebből kitűnik, hogy a társaság árbevétele a negyed millió forintot közelítette, ám

 a pénzügyi eredménysoron bő negyedmilliárd forintos pluszt ért el.

A pozitív érték oka legnagyobb részben a társaság tulajdonában lévő likvid tőzsdei részvények (döntően OTP-részvények) fordulónapi átértékeléséből származó nem realizált árfolyamnyereség volt.

Ennek köszönhető, hogy a társaság az idei első fél évben 115 millió forintos eredményt ért el, szemben a bázis időszak 152 milliójával. De már a tavalyi eredményt is az OTP-részvények átértékelése tolta, az ideivel megegyező árbevétel mellett.

Néha felriad az alvó kispapír

A Nutex (ex-Humet), mely gyógyászati kutató-fejlesztő cégből vált vagyonkezelővé, ma afféle üres tőzsdei társaságnak számít, SPAC-technikával lehetne megtölteni tartalommal, melynek révén valamelyik tőzsdére készülő cég a bevezetés nehézségeit átugorva léphetne tőzsdére.

Az alvó papírban két nagyobb felhúzás volt az elmúlt években.

Az egyik a Graboplast-spekuláció volt, amikor 8 forintról 16 forintra ugrott az árfolyam. Ám a Nutex közgyűlése elutasította, hogy a cég ily módon térjen vissza a tőzsdére. A másik árfolyamugrást tavaly decemberben a 100 százalékos osztalékhozamra vonatkozó közgyűlési javaslat indította. Akkor 18 forintról 27 forintra pattant a kurzus. De az MNB felülvizsgálati kérelmének hírére is a BÉT-nyertesek listájának élére pattant a részvény 6 százalékos emelkedéssel, milliós forgalommal. 

 

NUTEX részvény
NUTEX részvény2026.01.16.
Utolsó ár: 14,4 HUF
Napi
Heti
Havi
1 év
3 év
Mind
Forrás: Budapesti Értéktőzsde Nyrt.

 

Izgalmas befektetés lenne egy cég tőzsdére segítése

A befektetői fórumok legfőbb reménye egy kiürült társaság esetén az akvizíció és egy tőzsdén kívüli cég parkettre segítése. 

Osztalékot utoljára 2011-ben fizetett a társaság, ennek ellenére piacmozgató hatású volt a tavaly év végi osztalék ötlete . Tavaly részvényenként hígítva 2,54 forint átfogó eredményt (EPS) könyvelt a társaság. Az idei első fél évi jelentés alapján

 eredménytartalékban is fekszik közel négymilliárd forint. 

Ennél is izgalmasabb, hogy az alvó kispapír árfolyama jó ideje elmarad az egy részvényre vetített saját tőkétől: a tavaly év végi adatok alapján 31 forint. 

Ma az árfolyama 16 forint közelében mozog.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.