BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Valamivel kevesebben kaptak béremelést tavaly, mint tavalyelőtt

A munkavállalók több mint fele kapott béremelést tavaly, idén már a megkérdezettek több mint 80 százaléka várja a korrekciót. A cégek azonban egyre óvatosabban ígérnek prémiumot és a bér emelését.

A Profession.hu felmérése szerint a tavalyi béremelések a leggyakrabban (38 százalék) havi nettó 20–50 ezer forint közötti összeget jelentettek. A válaszadók 27 százaléka 20 ezer forintnál kisebb, míg 10 százalékuk 50 és 100 ezer forint közötti növekedést realizálhatott. Az előző évekhez hasonlóan 2024-ben is leggyakrabban a külföldi tulajdonú vállalatok alkalmazottai (69 százalék) részesültek fizetésemelésben.

pénz, persely, forint, fizetés, készpénz, gyarapodás, Hand,Of,Someone,Put,Coin,To,Glass,Money,Box,With
Mennyivel emelkedhet idén a bér? / Fotó: Shutterstock

Bérfejlesztés helyett

Egyre kevesebb cég emeli meg a fizetést, de annál szívesebben nyúlnak a rendszeres juttatásokhoz, és adnak egyösszegű kiegészítéseket. Az előbbinek 8-ról 12 százalékra, az tóbbinak 14-ről 23 százalékra emelkedett a gyakorisága tavaly a megelőző évhez képest. 
Az idei évre vonatkozóan több a bizakodó munkavállaló, magasabb arányban számítanak emelésre: 48 százalékuk számít a fizetések növelésére, 14 százalékuk egyszeri kiegészítésre, 7 százalékuk pedig rendszeres juttatási csomagjának gyarapodására. A dolgozók 19 százaléka nem vár növekedést idén. A béremeléssel számolók 29 százaléka legfeljebb havi 20 ezer forintos, 37 százaléka 20 és 50 ezer forint közötti összeget remél, a többiek ennél jelentősebb változással kalkulálnak.

A tavalyi bérfejlesztési hullám után, idén a munkavállalók nagyobb arányban várnak további béremelést: míg tavaly a válaszadók 74, idén már 81 százaléka számol béremeléssel 2025-re vonatkozóan. A cégek részéről viszont valamivel óvatosabb hozzáállás figyelhető meg ezen a téren, 60 százalékuk tervez bérfejlesztést. A várható összeggel kapcsolatban a dolgozók azonban kevésbé bizakodók: a bérük növekedésével tervezők 64 százaléka úgy véli, hogy az nem lesz kielégítő számára, tavaly még csak a válaszadók fele számolt így

– fogalmazott Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője.
 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.