BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Teljes gőzzel halad a Demján Sándor Program

Szabados Richárd, az NGM államtitkára árult el részleteket a programról. A Demján Sándor Program mindegyik eleme elindult mára, és nagy az érdeklődés a vállalkozások irányából.

Elindult a Demján Sándor Program összes támogatási eleme Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára szerint, aki hozzátette, hogy a 8+1 akciópont azt szolgálja, hogy direkt vagy indirekt módon a kis- és középvállalkozásokat (kkv) segítsük.

20250224_penz7_007_VZ, szabados richárd, demján sándor program
Szabados Richárd árult el részleteket a Demján Sándor Program állásáról/Fotó: Vémi Zoltán/Világgazdaság

A Masterplast Hungária Kft. székhelye előtti Demján Sándor szobornál, a Fejér vármegyei Sárszentmihályon a politikus elmondta, hogy Demján Sándor neve nagyon jó hívószó a magyar kkv közösségnek, majd szólt arról is, hogy a programelemeket azért indították, hogy az idei évre minimálisan megcélzott három százalékos gazdasági növekedést el lehessen érni.

Szabados Richárd közölte, hogy a novemberi indulás óta a 8+1 programelemnél több ezres az érdeklődők száma, mindez azt jelenti, hogy 

beindult valami 2025-ben, a bizalom jeleit látják a vállalkozások részéről.

Rengetengen pályáznak a Demján Sándor Program nyújtotta lehetőségekre

Kérdésre válaszolva az államtitkár elárulta, hogy az "1+1" kkv beruházás-élénkítő támogatási programban a beadott 1885 pályázatot elemzik jelenleg, és előreláthatólag április közepétől megkezdik a nyertesek kihirdetését. Jelezte, hogy körülbelül 10 százaléka fog lemorzsolódni a pályázatoknak valamilyen oknál fogva, a többiek májusban le tudják majd hívni az előlegeket.

A "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" programról szólva elmondta, hogy több mint hatezer érdeklődő van, ebből háromezren konkrétan be is adták a pályázatukat. Megjegyezte, hogy a szolgáltatókat kiválasztották, így két héten belül, amennyiben rendelkezésre állnak a felhatalmazó levelek az ügyfelek részéről, akkor az utalványok (voucher) kiadása is megtörténhet, ami a szolgáltatóknál lesz beváltható.

Szabados Richárd a kkv tőkefinanszírozási programmal kapcsolatban megemlítette, hogy március elején indult el a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara alapkezelője, amelynek apparátusa fogja feldolgozni a mintegy 1800 érdeklődő igényeit, és várhatóan két hónapon belül az első ügyfelek megkaphatják a támogatási összeget.

Népszerű a kamatcsökkentés

A Széchenyi Kártya programelemekről szólva arra hívta fel a figyelmet, hogy november óta fokozatosan csökkentik bizonyos termékek kamatát, ami felfutást eredményezett, ugyanis az elmúlt három hónapban nagyságrendekkel több ügyfél érdeklődött az új finanszírozások iránt. Úgy vélte, a vállalkozói kör jól reagál a kamatcsökkentésekre.

Az Exim januárban indult programjaival, az exportösztönző hitelprogrammal és a kifektetést támogató hitel- és tőkeprogrammal kapcsolatban Szabados Richárd kifejtette, hogy több mint 80 milliárd forint összegben kötöttek már szerződéseket a cégekkel, ugyanakkor 

van még keret, hiszen a keretösszeg 350 milliárd forint.

Említést tett az európai uniós forrásokról, elsősorban a kkv technológia plusz hitelprogramokról, amelyeknek körülbelül 12 százaléka fogyott el eddig. Megjegyezte, hogy ezekre 2027-ig lehet pályázni, de szeretnék felfuttatni a programokat, ezért az év első felének végéig szeretnének mind az adminisztráció, mind a biztosítéki oldalon könnyítésekkel előállni.
 

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.