Eladó a szolnoki Tisza
Az OTP Ingatlanpont hivatalos hirdetése szerint értékesítésre kínálják a Szolnok belvárosában, a Tisza-parton elhelyezkedő, műemléki védettség alatt álló Tisza Szálló és Gyógyfürdőt. Az 1928-ban, Hegedűs Ármin tervei alapján emelt neobarokk épület nemcsak Szolnok ikonikus építészeti öröksége, hanem a város legismertebb szállodája is.

„Tavaly valamivel több mint másfél milliárd forintos áron kezdtük el kínálni az ingatlant” – nyilatkozta a Szoljonnak Zsiros László, az OTP Ingatlanpont szenior értékesítője. Hozzátette: a jelenlegi tulajdonos, egy kínai befektetőcsoport – élén Peng Peng asszonnyal – üzletileg nem lát további potenciált a szálló működtetésében, ezért korábban már megkezdték az értékesítési folyamatot.
Zsiros elmondása szerint személyes elköteleződése is van az épület iránt: „Ismerem a Tisza Szálló történelmét és történetét is, ezért fontosnak tartom, hogy a város is megfontolja a vásárlás lehetőségét. A műemlék jövőjét a helyi közösség tudja a leginkább lelkiismeretesen és hosszú távon képviselni.”
Az ingatlan becsült piaci értéke közel egymilliárd forint.
Ugyanakkor a műemléki státusz komoly kötöttségeket jelent a leendő befektető számára. Az örökségvédelmi előírások jelentősen korlátozzák az átalakítás, modernizáció és funkcióbővítés lehetőségeit. Emellett az épület jelenlegi állapota alapján a felújítás költségei ennek többszörösét is elérhetik – különösen, ha a gyógyászati és szállodai szolgáltatásokat újra kívánják indítani.
Az eladás időzítése sem véletlen: 2028-ban lesz százéves a szálloda, valamint a szolnoki gyógyvíz feltárása, amelyet Pávai Vajna Ferenc geológus nevéhez kötnek. A közelgő évforduló új lendületet adhat a beruházás értékének és turisztikai jelentőségének.
Egy évvel korábban arról számoltunk be, hogy a Tisza Szálló egyre inkább lecsúszik. A patinás épületet 2023 második felében külföldieket befogadó munkásszállóként hasznosította a kínai tulajdonos, amíg az önkormányzat közbe nem lépett.


