A húsvéti roham pörgette fel a kiskereskedelmet áprilisban
Jól alakulhatott a boltok forgalma áprilisban: a márciusi átmeneti megtorpanást követően, áprilisban 5-6 százalékkal bővül a kiskereskedelmi forgalom. Tavaly a húsvét március végére esett, míg idén április második felére, így a húsvéti nagybevásárlások hatása idén teljes egészében áprilisban érvényesült.

A Nemzetgazdasági Minisztérium az online pénztárgépek adatai alapján az év eddigi legdinamikusabb növekedésére számít áprilisban, akár 5-6 százalék fölötti szinttel.
A két hónapot tehát együttesen kell vizsgálni, ennek alapján továbbra is egyértelmű a kiskereskedelmi forgalom bővülése, amit a kormány árcsökkentő intézkedései és a lakossági bizalom erősödése is támogat. A Központi Statisztikai Hivatal naptárhatástól megtisztított adatai alapján 2025 márciusában az előző év azonos időszakához képest a kiskereskedelmi forgalom volumene a nyers adat szerint 0,4 százalékkal mérséklődött, naptárhatástól (és húsvéthatástól) megtisztítva 0,4 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit. Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletekben 1,2 százalék, míg a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 5,9 százalékkal bővült az értékesítés naptárhatástól megtisztított volumene az előző év azonos időszakához viszonyítva.
A szezonális és naptárhatással kiigazított adatok szerint a kiskereskedelmi forgalom volumene 0,5 százalékkal maradt el az előző havitól. Ez csupán átmeneti megtorpanásnak tekinthető, amely a húsvéthatásból fakadt.
A húsvéthatás az ok
A Nemzetgazdasági Minisztérium – az online pénztárgépek adatai alapján – az idei év eddigi legdinamikusabb bővülésére számít áprilisban, akár 5-6 százalék fölötti szinttel, amellyel ismét növekedési pályára áll a kiskereskedelmi forgalom. A márciusi és áprilisi adatokat ezért együttesen célszerű értelmezni, ami rávilágít arra, hogy a kormány árcsökkentő intézkedései és az erősödő lakossági bizalom hatására a kiskereskedelmi forgalom továbbra is növekszik.
A forgalom bővülését több tényező is támogatja:
kimagasló a foglalkoztatottság, 2010-hez képest az átlagbér több mint háromszorosára, a minimálbér pedig négyszeresére emelkedett, ráadásul 1,5 éve folyamatosan nőnek a reálbérek, ami jókora többletfogyasztási potenciált biztosít a háztartások számára. A márciusban elindított árréscsökkentés eredményeként 905 termék átlagosan 19,3 százalékkal olcsóbban érhető el, ami nagy könnyebbség a háztartások számára.
Árrésstopok jönnek
A Nemzetgazdasági Minisztérium jelenleg azt vizsgálja, hogy
az élelmiszereken túl mely további, nem élelmiszer jellegű termékcsoportokra célszerű kiterjeszteni az intézkedést.
Minden feltétel adott ahhoz, hogy a kiskereskedelmi forgalom a következő hónapokban ismét látványos ütemben növekedjen. A kormány célja, hogy az árak letörésén és a fogyasztás bővülésén keresztül a gazdaság növekedése is újabb lendületet vegyen.


