BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nagy Márton bejelentette: elindul a ferihegyi reptér vasútfejlesztése, új cargo repteret épít a kormány

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Elindítja a kormány a Ferihegyet a fővárossal összekötő vasúti beruházást, emellett egy új cargo repteret építene – jelentette be Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter. A két beruházást magánbefektetők bevonásával koncessziós szerződés keretében valósítanák meg, a felhívásokat még idén kiírnák. A tárcavezető reagált Karácsony Gergely főpolgármester azon mondataira, hogy ha Budapest csődbe megy, akkor a magyar GDP-t is újra kellene írni. Nagy Márton szerint az egész ügy nem más, mint egy felelőtlen főpolgármester kapálózása és zsarolása.

A kormány múlt héten két fontos kérdésben döntött a Budapest Airport kapcsán: az egyik a vasút, ami összeköti a fővárost a reptérrel, a másik egy új cargo repülőtér építésének terve – jelentette  be Nagy Márton nemzetgazsdasági miniszter egy sajtóeseményen.

ferihegyi reptér
Nagy Márton bejelentette: elindul a ferihegyi reptér vasútfejlesztése, új cargo repteret épít a kormány / Fotó: Hegedüs Róbert / MTI 

Elindítja a kormány Ferihegyet a fővárossal összekötő vasúti beruházást

A kormány múlt heti ülésén megvizsgálta, hogyan alakul a reptér forgalma és megállapította, hogy a várakozásoknál nagyobb utasforgalom érkezett az országba, ezért indokolt a reptér fejlesztése.

A kormány elkülönített forrást a ferihegyi gyorsforgalmi fejlesztésére is, de kötött pályán is megindul a munka

– mondta Nagy Márton, hozzátéve, hogy a vasúti beruházás összértéke egymilliárd euró, nem új pálya épül, hanem Kőbányáról közvetlen összeköttetés épül és az a céljuk, hogy bekössék a magyarországi hálózatba. Hangsúlyozta, a vasút egyértelműen zöldebb, gyorsabb és a kiszámíthatóbb, „pontosan tudjuk érkeztetni a vonatokat”, a fejlesztés a reptér vonzáskörzetét is felülértékeli.

A miniszter szerint koncesszióban gondolkodnak, ezért beruházókat várnak Magyarországról és külföldről egyaránt.

Úgy fogalmazott, hogy ez egy munka kezdete, egy „feladat szabó” kormánydöntés, ugyanakkor a konkrét lépésekről később tájékoztatnak.

Új cargo reptért építene a kormány

Elhangzott, hogy Budapestre szerepe cargo szempontból felértékelődött, az egész régió e-kereskedelmi központjává válhat a reptér. Lényegében Ázsiából és USA-ból érkezik a légi teherszállítási forgalom 80 százaléka, Európa mindössze 14 százalékot képvisel. A légi áruforgalmat jelenleg Kína uralja Magyarországon Nagy Márton szerint, ez főként a kínai webshopok, mint a a Temu e-kereskedelmi forgalmára vezethető vissza. 

Jelezte, hogy jelentős fejlesztéseket terveznek a reptéren, ám a cargónak nem marad hely, nagyon gyorsan el fogják érni a kapacitáskorlátot. Az alapvető probléma, hogy az utasszállítók idővel gépek ki fogják szorítani a helyet a cargo elől, így a cargo repülőgépek pedig nem tudnak majd leszállni. Ráadásul szintén probléma, hogy a repülőtér nem 0-24-es reptér, emiatt a cargo gépek nem tudnak leszállni. 

Az látjuk, hogy kell egy új cargo reptér

– mondta, hozzátéve, hogy pontos helyszínt még nem tud mondani, de 5-6 helyszín van a fejében. Itt fontos kérdés, hogy ez ne a lakosság terhére történjen, Budapest környéke pedig túlzsúfolt.. Másrészről a vasútnak és a közlekedési kapcsolatnak biztosítottnak kell lennie. Jelezte, hogy itt is koncesszióban gondolkodnak, a befektető vállalja, hogy zöld mezős beruházásban megvalósítja és utána működteti a repteret. 

A következő heteken elkezdenek road show-zni a világban, szerinte logikus, hogy ezek a befektetők inkább keletről érkeznek, Kína, Közel-Kelet, Kazahsztán jöhet szóba.

A költségvetés finanszírozására fordítja az osztalékot a kormány

Újságírói kérdésre elmondta, hogy nagyjából egymilliárd eurós mind a cargo reptér, mind a vasútfejlesztés. Szerinte úgy kell utóbbit megoldani, hogy egy szolnoki vagy debreceni járat be tudjon kapcsolódni, tehát ne jelentsen többlet terhelést. Úgy képzeli el, hogy a jelenlegi Budapest–Debrecen vonalon lenne egy pár km-es kitérő.

A költségvetés bevételeit fogja gyarapítani, a költségvetés finanszírozására kell fordítani

– szögezte le Nagy Márton a Budapest Airport tavalyi 100 milliárdos osztalékáról. A jövőben ugyanakkor nagyságrendileg évente 20 milliárd forint körüli összeg származhat a reptér osztalékából. Emellett az MVM-ből is jelentős osztalékot kap a kormány, ezek a pénzek a költségvetés bevételeit gyarapítják. Azt is elmondta, hogy a májusi hiány kedvezően fog alakulni éppen ezeknek forrásoknak is köszönhetően.

Fél éven belül ezeket a koncessziókat ki fogjuk írni

– mondta a miniszter, aki elárulta, hogy főként külföldi befektetőkben gondolkodik. Pontos dátumot nem tudott mondani, hogy a vasútfejlesztés megépítése mikor valósulhat meg, de 2027 után van ennek csak realitása. Bem zárható ki, hogy föld alá kerül majd a vasúti megálló, lehetséges ugyanis, hogy ez lesz az olcsóbb megoldás.

Nagy Márton arról is beszélt, hogy a vállalati beruházásokat fel kell pörgetni, ezért emelték fel 50 milliárdról 130 milliárdra a Demján Sándor Program 1+1 programelemét. Hangsúlyozta, hogy nem szabad megfeledkezni a magyar kkv-król, a leghangsúlyosabb az élelmiszeripar lesz a 150 gyár programban.

Továbbra is a vámháborús bizonytalanság uralja a világot

A Világgazdaság kérdésére elmondta, hogy a második negyedévet a vámháborús bizonytalanság uralja, a német ipari termelés márciusi növekedés is ennek a számlájára írható, a német ipar még a vámháború előtt felpörgette a termelést.

A külső kereslet és az ipar nem fog magára találni

– tette egyértelművé Nagy Márton, hozzátéve, hogy mindig gyengélkedő iparral fogunk szembenézni, miközben a belső fogyasztás pörög. Ezt a kettősséget próbálják megszüntetni, erről szól a fejlesztő állam koncepciója.

Szerinte egyre gyorsuló GDP-növekedés lesz a következő negyedévekben, reméli, hogy a német kormány gazdaságfejlesztései lassanként lecsorognak a gazdaságba.

Azt gondolja, hogy idén talán fordulhat a német gazdaság, ezt azonban nem tudják kontrollálni. Amit tudnak az a fogyasztás és a belső gazdaság. Hangsúlyozta, azért küzdenek, hogy a beruházásokat újra tudják indítani.

Nagy Márton Karácsonyról: „Kapálózás és zsarolás”

Olyan megoldást találtunk, ami át tudja hidalni azt a helyzetet, hogy a költségvetésben nincs pénz

– mondta az ATV kérdésére Nagy Márton a ferihegyi vasútfejlesztés kapcsán, hozzátette, vannak nyugati és keleti érdeklődök is a beruházás iránt, ami szerinte jó üzlet lehet a cégeknek. Ugyanakkor logikus szerinte, hogy a cargo repteret a kínaiak építsék, mivel kínai áruk érkeznek a reptérre. A vasútfejlesztés esetében már más a helyzet, ott nyugati cégek jelentkezését is várják.

Nagy Márton reagált Karácsony kijelentésére is, aki szerint újra kell írni a magyar GDP-t, ha csődbe megy Budapest. A miniszter szerint helyesen kellett volna elkészíteni a főváros költségvetését, „helyette nekiáll és azt mondja, hogy nem fizeti be az adót”.  

A főpolgármester úr el van tájolva, nem lehet jogvédelmet kérni adóval szemben. Jól is néznénk ki, mi lenne ebben az országban. Vicc az egész, kérdezzen már meg egy rendes jogászt

– mondta Nagy Márton, hozzátéve, hogy szerinte nem fair, hogy elkezd fenyegetőzni Karácsony, „ez egy felelőtlen főpolgármester kapálózása és zsarolása”. Arra kérte a főpolgármestert, hogy kérjen segítséget, „párbeszéd, dialógus, ez a módja a dolgoknak”. 

 

 

 

 

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.