Hatalmas a kínálat a Hungaroringen a magyaros fogásokból, ilyen például a lángos, a sült kolbász vagy a különleges hun-dog, de a görög saláta is népszerű az egyéb olyan street food ételek mellett, mint a hamburger, a gírosz és a hot dog. Megnéztük, milyen árak mellett lakhatunk jól a tegnap elrajtolt hazai Forma–1-es futamon.
Azt mindenképpen le kell szögezni, hogy az a szurkoló, aki nem akar költeni, bevihet a pályára fejenként fél liter vizet és három darab szendvicset. Ám aki megéhezik, az számítson arra, hogy a nagy zenei fesztiválok áraival vagy még annál is nagyobb költségekkel kell számolnia. Összesen három helyen lehet lángost is kapni, de nagyon népszerű a pirított hagymás hun-dog is és a bőséges tálak, mint a zöldséges csirke vagy a csülök pékné módra. Aki könnyebb ételre vágyik, az sem marad éhes,
is kapható, a vegetáriánusok pedig rántott hagymakarikát és rántott sajt közül választhatnak. A Mindmegette megtalálta a Hungaroringen a legdrágább ételt, ami nem más,
mint a háromhúsos, extrasajtos óriás hambuger, amely 14 800 forintba kerül.
„Évek óta üzemeltetünk vendéglátóegységet a Magyar Nagydíjon. Naponta többször is sütünk, hogy minden friss legyen, és cseréljük az árut. Arra törekszünk, hogy olyan ételeket áruljunk, ami a magyarok és a külföldi szurkolók ízvilágának is megfelel. Nálunk mindig van rántott húsos szendvics és sült kolbászos óriásbagett” – mesélte Bellovicz Bernadett, az egyik egység tulajdonosa a lapnak. Listát is készítettek arról, hogy mennyibe kerül jóllakni és szomjat oltani:
Ételek:
Italok
Az Express szerint a szurkolóknak irtózatos összegeket kell fizetniük azért, hogy jól tudjanak lakni a verseny alatt. A lap szerint a Magyar Nagydíjra érkezők kénytelenek elképesztő árakat kicsengetni a pálya körüli ételárusító standoknál.
Emlékeztettek arra is, hogy az idei verseny előtt teljesen felújították a főépületet és a fő lelátót. A régi depóépületet és a médiaközpontot a nulláról építették újjá. Mint írták, a közönség már pénteken ízelítőt kaphatott a felújított Hungaroringből, ahol több ezer ember özönlött ki az edzésre. A kiállított ételárak azonban sokakat megleptek. A lap tudósítója megjegyezte, hogy
a szurkolóknak irtózatos összegeket kellett fizetniük éhségük csillapításáért, az árusok pedig többet kértek, mint a korábbi években.
Emlékeztettek, hogy általában drága egy F1-es futamot élőben követni, bárhová is megy a szurkoló a világon, de a Hungaroringen kiállított árak némelyike elrugaszkodott a valóságtól. A tudósítás szerint a szurkolók abban reménykednek, hogy a pályán mutatott teljesítmény kárpótolja őket.
Hamiltont sokkolta a látvány, Alonsónak és a szurkolóknak is tetszik a felújított Hungaroring
Ugyan még a vasárnapi futam után is folytatódnak a felújítási munkálatok a Hungaroringen, a 40. Magyar Nagydíj csapatait és szurkolóit már most is modern, 21. századi körülmények fogadják a paddockban, a bokszutcában és a már megújult főlelátó környékén. A versenyzők közül többek között Lewis Hamilton, Lando Norris és Fernando Alonso is dicsérte a fejlesztéseket, és a Magyar Nagydíjra érkező drukkereknek is elnyerte a tetszését a felújított pálya.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.