BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Háború helyett családok: négyszer többet költenek a gyermekek étkeztetésére

Akár másnaptól jár, ha igénylik. A szünidőben idén is több tízezer gyermek étkeztetését támogatja az állam.

Négyszeresére emelkedett a szociális étkeztetésre fordított támogatás 2010 óta. A támogatásra nem csak iskolaidőben van szükség, a szünidőben is gyermekek tízezrei részesülnek belőle.

A szünidő alatt is gondoskodnak a rászoruló gyermekek étkeztetéséről
A szünidő alatt is gondoskodnak a rászoruló gyermekek étkeztetéséről / Fotó: Csudai Sándor 

A nyáron az állam 85 ezer gyermek szünidei étkeztetéséről gondoskodik – ezt Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára közölte az MTI-vel.

Egy gyerek se tehet arról, hogy gazdag vagy szegény családba születik

– fogalmazott. A gyermekek egészséges fejlődéséhez a napi meleg és egészséges étel kiemelten szükséges.

A támogatás akkor is jár, amikor a gyermekek iskolába járnak, de amikor szünidő van, sok gyermek számára akkor is fontos, ha ezt a családjuk nem tudja nekik biztosítani. A nyári gyermekétkeztetésre 1,77 milliárd forintot költ a kormány az idén.

A legnehezebb helyzetben lévő családokban élő gyerekek többlettámogatáshoz jutnak, természetben, tehát ez a pénz biztosan a gyermekek fejlődését szolgálja.

Az intézményi háttér:

  • a települési önkormányzat jegyzője minden jogosult családot írásban tájékoztat,
  •  a családsegítő szolgálatok személyesen is segítenek az igénylésben.

A kérelem a nyári szünet során is bármikor benyújtható.

A települések az étkeztetést főleg helyben fogyasztással szervezik meg, de ha szükséges, az elvitel vagy a kiszállítás is megengedett módszer.

Országszerte 1938 településen nyújt segítséget a kormány a szünidőben a gyerekek étkeztetésében. Magyarország nem háborút kíván finanszírozni, az elérhető forrásokat a magyar családokra fordítják – közölte Rétvári Bence. 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.