Betörtek a helyi stadionba az ukrajnai Vinnicja városban a tüntetők, akik besorozottakat akartak kiszabadítani. A rendőrség könnygázt használt, a résztvevők ellen vizsgálat indult.
A tüntetés pénteken este 11 körül kezdődött, és a kijárási tilalom ellenére sem maradt abba – számolt be a Kyiv Independent.
A stadionban az ukrán jelentések szerint olyan férfiakat őriztek, akiket a sorozásért felelős hatóságok fogtak el. A tüntetők a stadion bejáratán is átjutottak, szétszórásukhoz a helyi sajtóban idézett szemtanúk szerint rendőrség könnygázt használt.
A helyi Szuszpilnye portál szerint a stadionba orvosi vizsgálat "és más, a mobilizálási intézkedések keretében jogilag lehetséges" eljárások céljából gyűjtötték a férfiakat, akiket a tömeg kiszabadítani szándékozott.
Az Ukrainszka Pravda szerint a tüntetők száma többszáz volt, a rendőrség azonban csak 80-ra becsülte. Néhány embert letartóztattak.
A Kyiv Independent megemlítette, hogy Ukrajna fokozza a mobilizálást, és a sorozó hatóságokat gyakran éri az a vád – olykor jogosan –, hogy kényszersoroznak, figyelmen kívül hagyva a besorozottak alapvető polgári jogait, és hogy nem megfellelően kezelik őket.
Magyarország lépett a halálra vert férfi ügyében – több ukrán vezető ellen
Magyarország nem hagyja következmények nélkül, hogy egy magyar állampolgárságú férfit ukrán sorozók halálra vertek. Szijjártó Péter beszámolt arról, hogy a magyar kormány kitiltotta azt a három ukrajnai vezetőt, akik felelősek a kényszersorozásért.
Az ukrán lap ezután hosszabban azt ecseteli, hogy az orosz propaganda gyakran hivatkozik az ukrajnai sorozásra, hogy társadalmi elégedetlenséget keltsen és akadályozza a mobilizálást, sőt az elmúlt két hónapban katonai csapásokat is mértek több sorozóközpontra.
A helyi lakos, Anna Tetervak a Szuspilnyének a tüntetésen elmondta, hogy édesapja barátját a kapun belül tartják fogva.
Azért vagyok itt, mert a bátyám már három éve harcol Ukrajnáért szerződéses katonaként, és nem akarom, hogy mindenki átélje azt, amit ő most az árkokban. Elkezdtek embereket elfogni a központi hídon, ide hozták őket, és bezárták a kapun belülre. Rohantunk ide, mert néhány ismerősöm segítséget kért. Amikor odaértünk, a rendőrség gázspray-vel kezdte lefújni az embereket. Egy barátomnak most égési sérülései vannak a szemén és a száján. Az embereket kirúgták, és bezárták a kaput.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.