BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Életveszélyessé vált a Balaton egyik legszebb kilátója, az önkormányzat lezáratta

A Halom-hegy tetején álló Kossuth-kilátó és a hozzá vezető Vulkán tanösvény is azonnali hatállyal lezárásra került. A szerkezetek elbontása jelenleg előkészítés alatt áll – derült ki Mencshely Község Önkormányzatának közleményéből.

Az eredeti Kossuth-kilátót 1962-ben építették a Halom-hegyre, míg a mai építmény 2015 óta várja a látogatókat. 399 méterével ez a környék legmagasabb pontja, amely a Balaton-felvidék egyik legszebb panorámáját nyújtja: az egész Dél-Bakonyt beláthatjuk innen. Nevét arról kapta, hogy az 1848-as szabadságharc bukása után Mencshelyen rejtőztek Kossuth Lajos üldözött gyermekei és felesége. A Kossuth-kultusz ma is látható nyomai egy emléktábla és egy Kossuth születésének centenáriumára ültetett hársfa –  írta a Természetjáró. A kilátót 2015-ben teljesen újjáépítették, és közelében kialakították a két kilométer hosszú Vulkán tanösvényt, most azonban az önkormányzat bontási területté nyilvánította.

A Halom-hegy tetején álló Kossuth-kilátót, és a hozzá vezető Vulkán tanösvény is azonnali hatállyal lezárásra került. Fotó: Wikipédia /Adam Harangozó
A Halom-hegy tetején álló Kossuth-kilátó és a hozzá vezető Vulkán tanösvény is azonnali hatállyal lezárásra került / Fotó: Wikipédia / Harangozó Ádám

A Kossuth-kilátó 64 éven át volt a balatoni kirándulók egyik kedvenc célpontja

Mencshely Község Önkormányzata a rendelkezésre álló tartószerkezeti szakértői vélemény alapján arról tájékoztatott, hogy a Halom-hegyi kilátó, valamint a hozzá kapcsolódó Vulkán tanösvény faszerkezetű műtárgyai közvetlen élet- és balesetveszélyt jelentenek.

A szakértői vizsgálat megállapította, hogy a: 

  • kilátó és a tanösvény faszerkezetei súlyosan korhadtak, több helyen teherbírásukat elvesztették,
  • a járófelületek, lépcsők és korlátok beszakadásának veszélye fennáll,
  • a szerkezetek állékonysága nem biztosított,
  • a károsodások javítása nem gazdaságos és műszakilag nem indokolt.

Hozzátették, hogy a tiltás ellenére történő belépés saját felelősségre történik, és súlyos balesetveszélyt jelent.

További részletek az Origo oldalán olvashatók.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.