Kiszámoltuk: akár többmilliós fizetéscsökkenés jöhet a politikusoknál a most elfogadott törvénnyel – mutatjuk, ki bukik a legnagyobbat!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságDöntött a parlament arról a törvényjavaslatról, amely az elmúlt évek egyik legnagyobb politikusi bércsökkentését hozhatja Magyarországon. A Tisza Párt javaslatára az ellenzéki pártok is igennel szavaztak, erre egyébként ígéretet tett a Fidesz, illetve a Mi Hazánk is már korábban. A Magyar Péter vezette kormány korábbi ígérete alapján a miniszterelnök, a miniszterek, az államtitkárok, az országgyűlési képviselők, valamint később a polgármesterek és egyes állami vezetők juttatásait is jócskán visszavágnák (fontos hangsúlyozni, hogy utóbbiról ma nem volt szavazás, ott még több nyitott kérdés is van – a szerk.).

Az eddigi rendszer alapját egy 2018-as szabályozás adta, amely a képviselői alapilletményt a nemzetgazdasági bruttó átlagkeresethez kötötte. Emiatt a politikusi fizetések az elmúlt évek gyors bérnövekedésével együtt automatikusan emelkedtek. 2026-ban egy országgyűlési képviselő alapilletménye már havi bruttó 2,18 millió forint.
Közel kilencszázezer forintot veszíthet egy képviselő
A most átment javaslat szerint az alapilletmény számításánál alkalmazott háromszoros szorzót 1,8-re csökkentik. Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi bruttó 2 182 488 forintos alapdíj körülbelül 1 309 493 forintra esik vissza. Ez havi szinten:
- 872 995 forintos csökkenést,
- éves szinten pedig több mint 10,4 millió forintos kiesést jelent egy képviselő számára.
A változás azért különösen jelentős, mert a parlamenti bérrendszer szinte minden eleme erre az alapilletményre épül.
A frakcióvezetők és bizottsági elnökök még többet bukhatnak
A parlamentben számos tisztségviselő nemcsak az alapdíjat kapja, hanem különböző szorzókkal növelt illetményre jogosult.
A jelenlegi rendszerben:
- egy bizottsági elnök az alapilletmény kétszeresét,
- egy frakcióvezető a 2,7-szeresét,
- a házelnök pedig többszörös szorzó alapján meghatározott juttatást kap.
A javaslat elfogadása esetén ezek a pozíciók is automatikusan kevesebbet érnek.
Az Országgyűlés elnöke például bruttó 5,89 millió forint helyett mintegy 3,81 millió forintot kap majd havonta.
Az alelnökök és egyes frakcióvezetők fizetése 4,36 millió forintról 3,14–3,47 millió forintra csökken. A javaslat a különféle működési kereteket is szűkítené. A lakás- vagy szállodahasználati keret 31 százalékkal, az irodabérleti keret 52 százalékkal, az alkalmazotti bérkeret pedig 30 százalékkal csökken.
- A lakhatási keret havi 763,8 ezer forintról 523,8 ezer forintra,
- az irodabérleti keret 2,2 millió forintról 1,05 millió forintra,
- az alkalmazotti bérkeret 7,2 millió forintról ötmillió forintra csökken.
Megszűnik a külön mobiltelefon-költségtérítés, a készüléket és előfizetést az Országgyűlés Hivatala továbbra is biztosítja, de a díjat levonják a tiszteletdíjból. A budapesti képviselőknek járó havi 2500 kilométeres üzemanyag-támogatás is eltűnik, ugyanakkor az üzemanyagkártya összegét közösségi közlekedésre is felhasználhatják.
A miniszterelnök fizetése is látványosan csökkenne
A legnagyobb figyelem természetesen a kormányfő fizetését övezte. A jelenlegi szabályok alapján a miniszterelnöki illetmény, a képviselői tiszteletdíj és az egyéb kapcsolódó juttatások együtt már meghaladhatják a havi 8 millió forintot. Több számítás szerint Orbán Viktor jövedelme idén átléphette ezt a lélektani határt.
Magyar Péter korábban arról beszélt, hogy az új rendszerben a miniszterelnöki alapbér bruttó 2,3 millió forint lesz, ami kevesebb mint fele a jelenlegi szintnek. A teljes miniszterelnöki jövedelem a kormányfő közlése szerint nagyjából bruttó 3,8 millió forint körül alakul. Ez azt jelenti, hogy a miniszterelnöki pozícióban akár havi 4-5 millió forintos csökkenés is bekövetkezhet.
A minisztereknél is milliós lehet a visszaesés
A kormánytagok esetében szintén jelentős a változás. A miniszteri illetmények jelenleg közel 3,9 millió forint körül mozognak, amelyhez több esetben parlamenti képviselői juttatás is társul. Így egy miniszter teljes havi jövedelme akár 5-6 millió forint fölé is emelkedhet.
A tervezett rendszerben a miniszteri bérek szintén jelentősen csökkennének, így több kormánytag esetében havi 1,5-2 millió forintos visszaesés sem kizárt.
Nemzetközi összevetésben is ritka lépés
A kérdés azért is volt érzékeny, mert a magyar politikusi bérek az elmúlt években európai összehasonlításban is kiemelkedően gyorsan emelkedtek.
Korábbi elemzések szerint a magyar miniszterelnök fizetése az átlagbérhez viszonyítva az egyik legmagasabb volt az Európai Unióban. Egy 2024-es összehasonlítás alapján a kormányfő bére az átlagkereset közel tízszeresét érte el.
A mostani módosítás ezt az arányt erősen mérsékli, ugyanakkor a képviselői alapdíj még a csökkentés után is jóval meghaladná a magyar átlagkeresetet: a jelenlegi számítások szerint továbbra is annak mintegy 1,8-szerese maradna.
Polgármestereket is érinthet a következő kör
Bár a parlament most elsősorban az országgyűlési és kormányzati fizetésekről döntött, a kormány már jelezte, hogy a polgármesterek juttatásai is napirendre kerülhetnek. Ez komoly vitát váltott ki az önkormányzati szektorban: több településvezető szerint a jelenlegi bérek sem számítanak kiemelkedőnek a felelősség és a munkateher mértékéhez képest. A legélesebb kritikák közé tartozik Márki-Zay Péter álláspontja, aki szerint a tervezett csökkentés veszélyeztetheti az önkormányzati vezetői pálya vonzerejét.


