Ez lesz a mohácsi híd sorsa, Vitézy végre elárulta, és azt is, mi kellene helyette – Lázár Jánosnak szól az ütés
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságÉles kritikát fogalmazott meg a mohácsi híddal kapcsolatban Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter közösségi oldalán. A politikus közösségi oldalán azt írta, hogy a 451 milliárd forintból épülő, kétszer két sávos híd túlméretezett és túlárazott, miközben ugyanebből az összegből a teljes Budapest–Pécs–Villány–Mohács vasúti kapcsolat korszerűsíthető lett volna.

Vitézy egy, a mohácsi híd építési területénél készült fotóval illusztrálta bejegyzését, amelyen egy negyvenéves Bz motorvonat látható. A miniszter szerint a kép jól szimbolizálja a magyar közlekedésfejlesztés elmúlt éveinek problémáit.
40 éves, velem szinte napra pontosan egykorú Bz-motorvonat áll a 451 milliárd forintból épülő, túlárazott és 2x2 sávos szélességével messze túl is méretezett Mohácsi híd tövében
– fogalmazott. A miniszter szerint jelenleg Budapest és Mohács között vasúton két átszállással és mintegy 4 óra 15 perc alatt lehet eljutni, ami nem versenyképes alternatíva az autózással szemben. A Pécs–Villány–Mohács-szakaszon továbbra is dízel motorvonatok közlekednek, lassú és korlátozott szolgáltatást nyújtva.
Vitézy úgy véli, hogy a hídra fordított összegből a teljes Budapest–Pécs–Villány–Mohács vasúti kapcsolat korszerűsíthető lett volna. Szerinte ebből
- megvalósulhatott volna a pályafelújítás,
- megtörténhetett volna a vasút villamosítása,
- lecserélhették volna az elöregedett járműveket,
- és akár egy órával is csökkenhetett volna a Budapest és Mohács közötti menetidő.
A miniszter szerint ezek a fejlesztések jóval több embert érintettek volna, mint maga a híd. Külön bírálta azt is, hogy a beruházás kétszer két sávos kialakítással készül. Álláspontja szerint már a kétszer egy sávos változat és a jelenlegi műszaki tartalom közötti árkülönbségből is számos fontos közlekedési beruházást lehetett volna finanszírozni. A politikus ugyanakkor elismerte, hogy a híd építését már nem lehet leállítani.
A híd most már épül, ezen már nem lehet és nem is tudunk változtatni
– írta. A kormány azonban a miniszter szerint több ponton is beavatkozik. A beruházást teljes körűen átvilágítják, visszakövetelik a Lázár János vezette minisztérium által a választások előtti napokban kifizetett 97 milliárd forintos előleget, emellett pedig megvizsgálják, hol lehet még racionalizálni a projektet.
Vitézy Dávid az útépítésről is beszélt
A miniszter szerint ott, ahol ez műszakilag még észszerűen megoldható, visszalépnek a kétszer két sávos kialakítástól a kétszer egy sávos változatra. A bejegyzés egyértelmű politikai üzenetet is tartalmazott. A miniszter szerint a jövőben a közlekedésfejlesztési forrásokat más szemlélettel kell felhasználni.
A jövőre nézve pedig le kell vonni a tanulságokat, és értelmetlen pénzszórás helyett valóban a magyar emberek érdekeit legjobban szolgáló beruházásokra felhasználni a szűkös fejlesztési forrásokat a közlekedésben
– fogalmazott. A nyilatkozat azért is figyelemre méltó, mert a mohácsi híd az előző kormány egyik kiemelt közlekedési beruházása volt, amelyet Lázár János többször stratégiai jelentőségű fejlesztésként említett. Vitézy mostani megszólalása így nemcsak a projekt jövőjéről, hanem az előző ciklus beruházási politikájáról is éles kritikát fogalmaz meg.


