Bővülő bővítés
Vajon lehet-e kapcsolat az Európai Bizottság reformja és a zágrábi EU--balkáni csúcs között? Látszólag az égvilágon semmi. Valójában -- a kellően szofisztikált agyú EU-stratégák gondolkodásában -- éppen elég.
"Nyilván más lesz egy olyan Európai Bizottságban a munkamegosztás és talán a döntéshozás is, amelyben mondjuk a jugoszláv utódállamok öt taggal is jelen vannak, míg Németország csak eggyel" -. jegyezte meg a finis előtt álló uniós reformkonferencia egyik bennfentese már hónapokkal ezelőtt. Szavai akkor még tűnhettek ijesztgetésnek, azonban múlt péntek óta hivatalosan is felvillantatott perspektívaként lebeghet valamennyi balkáni ország előtt az EU-csatlakozás elvi lehetősége.
Nem kevesen vallják: Brüsszel és a jelenlegi tagországok az eddigi EU-vívmányok halálos ítéletét szentesítik újra és újra, midőn a hajdani taglétszámot megtriplázó-megsokszorozó közösség kialakulásáról beszélnek. Jacques Delors, a legendás egykori bizottsági elnök és környezete például alig titkolja ellenségességét. Ezek az emberek úgy vélik, hogy voltaképpen már Nagy-Britannia és a skandináv országok sem "igazi" európaiak: sok szempontból más elveken, részben eltérő érteken alapul a társadalmi, politikai életük kohéziója. Megjelenésük az Európai Közösség intézményrendszerén belül mindmáig egyfajta idegen testként hatott és hat. Peter Ludlow, az Európai Politikai Tanulmányok Központjának igazgatója .- aki amúgy nem ért egyet Delors félelmeivel -. e ponton maga is úgy véli, hogy ha lesz a jövőben törés az Európai Unió belül, akkor az nem a mai tagok és a keleti új jövevények, hanem az "eredeti EK"-országok és az "EFTA-államokból" átvedlett uniós tagok (tehát a brit--skandináv társaság) között valószínű inkább. Nem tárgyunk most elemezni ezt a vitát, de ha egyesek szemében már a skandináv országok sem "igazi" európaiak, akkor e logika szerint még kevésbé azok a kelet-európai volt népi demokráciák.
És ráadásul: sokan vannak. Sőt, mint a zágrábi ígéret mutatja, számuk folyton nő. Perspektivikusan állandóan növelve a működőképességet "technikai" oldalról veszélyeztető létszámot, és még szélesebbre feszítve a sokféleségnek azt az alapját, amire az egész közösségnek épülnie kellene.
Folynak arról találgatások, hogy kinek jó ez. Vajon mik az ezt szorgalmazó országok (például éppen a skandinávok meg főként Nagy-Britannia) tényleges motívumai. A legismertebb félelem szerint éppen a "nem igazi EU-sok" egyfajta fondorlatos csínytevéséről van szó, ezzel -. a létszám-növekedéssel és a kohézió gyengítésével -. igyekezve kihúzni a szőnyeget a túlzottan integráció- és föderációpárti törekvések lába alól. Biztos ez a megfontolás is jelen van egyes fejekben. De sokan emlékeztetnek arra is, hogy amikor kirobbant a jugoszláv válság (1991-ben, Horvátország és Szlovénia elszakadási szándékával), a békéltetési céllal Ljubljanába repült EU külügyminiszteri "trojkája" még azzal tért vissza, hogy nem kértek a tanácsokból, ám akkor csinálják, ahogy jónak látják. Három balkáni háború, sok százezer menekült, otthonok százezreinek pusztulása, a Balkán nagy részét sújtó gazdasági csőd és az Európai Unió számára sok-sok milliárdos újjáépítési segélyek folyósítása lett az ára ennek a politikának.
A zágrábi ígéret -- vagy a tavaly decemberi, helsinki EU-csúcs azon döntése, hogy minden jelölttel valamilyen fokon elkezdenek tárgyalni -- egyaránt azon felismerésen alapul, hogy ha nem nyújtanak változásra-együttműködésre serkentő perspektívát, akkor az EU szomszédsága megint labilissá, válságossá és költségessé válhat.
Unión belüli mumusként eddig jobbára a 25-27 ország leendő EU-tagságát volt szokás emlegetni (a mindenkori huszonnyolcadiknak számító Törökországról senki sem gondolja, hogy belépése a belátható 15-20 évben valóban aktualitássá válhat). A jelek szerint ez tehát kibővülhet "a jövőben 30-32 tagú" unióra is. Márpedig amikor a jelenlegi tagállamok vezetői a jövő héten megkezdik maratoni alkudozásukat az asztalon lévő négy nagyobb intézményi reformkérdésről, sokak szerint az EU immár bizonyosra vehető folyamatos bővüléseit is szem előtt kellene tartaniuk. A szavazatok újraosztásánál például olyan automatizmusokat kellene találni, amelyek nem teszik szükségessé minden csatlakozási csoport előtt újabb reformkonferenciák összehívását, hanem a változtatás előre rögzített mechanizmus alapján is elvégezhető.
Nos, nem kisrészt ezt a mechanizmust is kellene a jövő héten megtalálni. S ennyiből valóban Zágráb valahol Nizzáról is szólt.
