Piacgazdaság tőzsde nélkül

A kora tavaszi tízezer pontot meghaladó tőzsdecsúcs után a Budapesti Értéktőzsde az elmúlt fél évben vegetált, az utóbbi hetekben pedig ismételten erőteljesen lejtmenetre váltott. A tőzsdefolyamatok természetes velejárója persze, hogy nagyon gyakran függetlenítik magukat az adott ország tényleges gazdasági teljesítményétől, vagy az adott tőzsdei cég gazdasági helyzetétől. Különösen az egyre globalizálódó világunkban figyelhetjük meg, hogy a tőzsdék önálló mozgásba kezdenek. Bár a világ meghatározó erejű tőzsdéin sincs különösebb jó hangulat -- amelyet az amerikai elnökválasztás körüli huzavona még fel is erősít --, de a hazai tőzsde "teljesítménye" mindenképpen figyelmet érdemel. Annál is inkább, hiszen a magyar gazdaság 2000-es eddigi makrogazdasági mutatói és az egyes tőzsdei cégek ez évi profitkilátásai kifejezetten kedvezőeknek tűnnek.
Mi lehet tehát a baj, amely a hazai tőzsde ilyen siralmas alakulását magyarázhatja. A legtöbb szakértő számára a válasz kézenfekvő, ugyanis a hazai tőzsde újkori történetében ez ideig mindig is meghatározó szerepet játszottak a külföldi befektetők, és az utóbbi hónapokban a külföldi vásárlók tüntetően távol tartják magukat a hazai tőzsdétől. A válasz aligha vitatható, hiszen a fizetési mérleg legfrissebb adatai szerint is a működőtőkének nem minősülő tőkebeáramlás a tavalyi plusz közel 1 milliárd eurós többlettel szemben 2000 első kilenc hónapjában 400 millió eurós hiányt mutat, tehát az időszakban mintegy 1,4 milliárd euróval csökkent az ilyen jellegű tőkebeáramlás.
A kérdés ezek után úgy módosul, miért váltak enyhén szólva tartózkodóvá a külföldi befektetők, a különböző tőzsdei szereplők.
Nézzük a makrogazdasági mutatókat. A magyar gazdaság 2000-ben nemzetközi összehasonlításban gyorsan, várhatóan 5,5 százalékot meghaladóan fejlődik. A költségvetés és az államháztartás egyensúlya érzékelhetően javul, a költségvetés elsődleges többlete 3 százalék körülire módosul, az államháztartás hiánya pedig a GDP-hez viszonyítva 3 százalék alá esik. Az 1,7 százalékkal romló cserearányok, az energiaimport számlájának közel 900 millió eurós többlete ellenére a külkereskedelmi mérleg hiánya ugyan romlik, de csak néhány száz millió euróval, a fizetési mérleg pedig még a jelentős romlást jelző szeptemberi adatokkal együtt is kisebb a tavalyinál, és ezen a szinten csak szerény romlás várható az év végére.
A kedvező növekedési és egyensúlyi helyzetben az utóbbi hetekben-hónapokban megjelentek persze figyelmeztető jelek is. A legfontosabb talán, hogy az őszi hónapokban az infláció ismét gyorsulni kezdett, és a kormányzat által remélt 6-7 százalékkal szemben alig marad alatta a 10 százaléknak. Ugyancsak aggodalomra adhat okot, hogy az egyébként sem túlzottan magas beruházási növekedés üteme az elmúlt egy-másfél évben erőteljesen lassulni kezdett: 2000 harmadik negyedévében a beruházások az előző évinél már valamivel kisebbek voltak, és ami külön hangsúlyozandó, hogy igazából az üzleti beruházások üteme mérséklődött.
A kormány által reméltnél 4-5 százalékponttal nagyobb infláció és a betéti kamatoknak ez év első felében bekövetkezett jelentős mérséklődése miatt gyakorlatilag nincs reálkamat, amely mind a lakossági megtakarításokat, mind a külföldi betételhelyezéseket visszafogja.
Összességében a jelentkező problémákkal együtt is a magyar gazdaság helyzete stabil, rövid távon különösebb nehézségek nem várhatók.
Amennyiben a makro- és a mikrogazdasági helyzet nem indokolja, akkor mégis mivel magyarázható a tőzsde vergődése? Miután a börzék alakulását a meghatározó gazdasági teljesítmények mellett -- különösen rövid távon -- számos nem gazdasági, szubjektív körülmény is erőteljesen befolyásolja, így az okokat valószínűsíthetően ezeken a területeken kell keresnünk.
Bár a gazdaságpolitika önmagában nem igazán a szubjektív elemek közé sorolható, de annak itthon és külföldön történő kommunikálása már igen. Ami magát a gazdaságpolitika tényleges tartalmát illeti, a Bokros-csomag óta a lényegét tekintve változatlan, és ez aligha kifogásolható. Az már persze vitatható, hogy a világban, szomszédainknál és az itthon bekövetkezett változások miatt nem kellene-e új hangsúlyokat érvényesíteni például a külföldi befektetők megnyerése érdekében. A külföldi befektetők számára azonban nemcsak az bír fontossággal, hogy a korábbi helyzethez képest milyen előrehaladást értünk el, hanem az is, hogy a helyzetünk hogyan módosult a nemzetközi befektetési piacon, különös tekintettel a volt szocialista országok kínálta módosult lehetőségekre. Ezzel együtt is nem elsősorban a gazdaságpolitika tartalmi kérdésével van a gond elsősorban -- amennyiben a Széchenyi-terv nem csupán propagandacélzatú, hanem valóságos cselekvési iránytű, akkor ezt a gazdaságpolitika újragondolásának is tekinthetjük --, hanem annak kommunikálásával. A befektetni szándékozók számára a kommunikáció az a közeg, amely a hazai politikai szándékokat és a gazdasági realitásokat közvetíti.
Természetesen, a gazdaságpolitika kommunikálása során egyre gyakrabban megfigyelhető disszonancia nemcsak a külföldieket, hanem a hazai érintetteket is elbizonytalanítja, de az előbbiek döntési szabadsága e vonatkozásban jóval nagyobb, és a bizonytalansági tényező mint döntési kritérium pedig jóval meghatározóbb jelentőségű. A külföldi befektető szemében -- joggal vagy jogtalanul -- úgy tűnik, hogy az utóbbi időben kísérletek, próbálkozások történtek az eddig meglehetősen autonóm módon fejlődő gazdaság megrendszabályozására. A társadalmi szféra egyéb területein már korábban megfigyelhető állami beavatkozásoknak a gazdasági szférára történő kiterjesztése aggasztja a külföldi befektetőket, hiszen a piacgazdaság iránti eltökéltség gyengülését és a gazdaság kiszámíthatatlanságát feltételezik.
Erősödni látszik a gazdaság fokozottabb átpolitizálásának folyamata; ameddig a piacgazdaság működése a rövid távú politikai érdekek irányába mutat, addig a piacgazdasággal nincs gond, ellenkező esetben azonban az érintettekkel történő egyeztetés és a külföldi s a hazai tényekre tekintet nélkül a politikai érdekek arrogáns, türelmetlen érvényesítése látszik erősödni. A külföldi befektetőkben ilyen benyomásokat keltett a benzin- és földgáz-, valamint a gyógyszerek ármegállapítása, vagy a minimálbérek nagysága körüli csetepaté. Ezek a témák sokakat közvetlenül érintenek ugyan, de nem tartoznak a gazdaságpolitika lényegéhez. És mégis, a politikai érdekérvényesítésnek ez a módja visszatetszést szül, és elbizonytalanítja a külföldi befektetőket.
Az alapproblémát abban látom, hogy a jelenlegi gazdaságpolitikai gyakorlat ugyan elfogadja a piacgazdaság eszméjét, de konkrét intézkedéseiben az utóbbi időben egyre többször próbálkozik működését átpolitizálni. A piacgazdaság igenlése mellett ki nem mondva a tőzsdei szempontok és érdekek csak nagyon áttételesen érhetők tetten. A tőzsde egy kicsit úgy kezelődik, mint egy szükséges rossz, a magyar lélektől idegen, "úri huncutság". Pedig fontos lenne tudni, hogy a tőzsde nem csak egy ország gazdasági, társadalmi és politikai helyzetének, törekvéseinek fokmérője, amely csupán a reálgazdaság teljesítményeit tükrözi, hanem egyrészt kifejezi az adott országról a befektetők által kialakított képet, benne azokat a politikai törekvéseket és vélekedéseket, amelyek a jövőt formálják, másrészt a modern gazdaságban maga is aktív alakítója a jövő gazdasági-társadalmi történéseinek.
A szerző a GKI Gazdaságkutató Rt. ügyvezető igazgatója

-->