A vállalati adóterhek alakulása

A Magyarországon 1995. január 1. óta hatályos 18 százalékos vállalati nyereségadókulcs -. egyéb körülményeket, például a különféle adókedvezményeket, az adóalapot korrigáló tényezőket stb. figyelmen kívül hagyva .- nemzetközi összehasonlításban igen alacsony. Nyugat-Európában csak Írországban alacsonyabb ennél a társasági nyereségadó kulcsa. Az alacsony társasági nyereségadókulcs a kilencvenes években nem elhanyagolható szerepet játszott a külföldi működőtőke-import ösztönzésében.
Az EU-csatlakozással összefüggésben sok EU-tagállamban nem nézik jó szemmel az alacsony magyar vállalati nyereségadókulcsot. Egyes .- informális -. vélemények szerint az Európai Unióban a káros adóverseny elkerülése érdekében Magyarországnak emelnie kellene a társasági jövedelemadó kulcsát a csatlakozás előtt. A társasági jövedelemadó-kulcsokat eddig nem harmonizálták az EU-ban. Ezért az említett felvetésnek nincs közösségi jogszabályi alapja.
Az EU-csatlakozásra való felkészüléstől függetlenül érdemes megvizsgálni azt, hogy a bevezetése óta eltelt hat évben hogyan alakult a magyar vállalkozások reáladóterhe.
Az alábbi táblázatban közölt számítások kiindulópontja az, hogy meg kell különböztetni egymástól a nominális adóterhet és a reál-effektív adóterhet. A mindenkori magyar jogszabályi környezetet szem előtt tartva tételezzük fel, hogy egy vállalat 1992 és 2000 között minden évben 100 forint nyereséget ért el. Ennek a nyereségnek a nominális adója 1992--1993-ban 40, 1994-ben 36, 1995 és 2000 között évi 18 forint volt.
A nominálértéken számolt adóban szerepel az infláció is. A magas infláció már számottevő torzulásokat okozhat, mert az adórendszer a nyereségnek az inflációval kapcsolatos növekedéséből adódó részét is elvonja. Egy fiktív példát véve, ha a nyereség 100 forint, az adókulcs 20 százalék, akkor az adó 20 forint. Ha viszont a 100 forintos nyereség fele az inflációra vezethető vissza, akkor a reálértelemben vett adóteher csak 50 forint nyereségre vetítendő. Ebben az esetben a 20 forint adó 20/50 x 100 = 40 százalékos terhet jelent reálértelemben.
A táblázatból kitűnik, hogy magas éves inflációs ráták esetén a kilencvenes évek elején a reálértelemben vett, tehát az adott év inflációs rátájával korrigált vállalati adóteher 9 százalékponttal haladta meg a 40 százalékos nominális adóterhet. A társasági jövedelemadó kulcsának 1994-ben 40-ről 36 százalékra, illetve 1995-ben 18 százalékra történt csökkentése reálértelemben is mérsékelte a vállalati adóterheket. Az infláció lassulása 1999-ben és 2000-ben már csak évente 2 százalékpontnál kisebb mértékben növelte a 18 százalékos nominális adóterhet.
Ha viszont változatlan, 1995. évi árakon számítjuk ki a vállalati adóterhet, akkor 2000-ben a 18 százalékos vállalati nyereségadókulcs 50,2 százalékos reáladóterhet takar. Ez viszont már magas még a nyugat-európai nominális vállalati adóterhekkel összehasonlítva is. Ennek is van szerepe a beruházási dinamika mérséklődésében? Természetesen a magyar reál-effektív adóterhet nem szabad összevetni a nyugat-európai nominális kulcsokkal. Egyébként nyilván a reál effektív adóterhek növekedése . a magyarországinál alacsonyabb infláció mellett . is szerepet játszhatott abban, hogy az NSZK-ban és Franciaországban a vállalati nyereségadókulcsok mérséklését célzó jogi szabályozási lépéseket tettek.
Ha a magyar reál-effektív vállalati adóterhet 1992. évi árbázison számítjuk ki, akkor egyenesen sokkoló a 2000-re adódó 83,2 százalékos érték. Ennek azonban nem szabad jelentőséget tulajdonítani, ezt az értéket nem célszerű bármilyen álláspont alátámasztására felhasználni. Talán nem szükséges bővebben indokolni a kilencvenes évtized első felében a piacgazdaságba való átmenettel, a magas inflációval stb. kapcsolatos speciális problémákat.
Mégis, milyen következtetéseket lehet levonni mindebből? Az EU-csatlakozási tárgyalásokon a kormány érvelhet úgy, hogy az alacsony vállalati nyereségadókulcsot nem indokolt emelni, mert a vállalatok reál-effektív adóterhe 1995. évi árbázison 2000-ben meghaladta az EU-átlagot.
A nemzetközi versenyképesség javítása érdekében a kormány nem mérsékelheti a magyar vállalati nyereségadókulcsot. Egy ilyen lépés ugyanis joggal váltaná ki a nyugat-európai partnerek azon vádját, hogy Magyarország káros adóversenyt folytat. (A kieső költségvetési bevételeket is nehéz lenne pótolni.)
Közhelyszámba menő következtetés az, hogy az infláció mérséklése kedvezően érinti a reál-effektív vállalati adóterhet. Az antiinflációs politika sikeressége azonban nem kizárólag a kormányzaton múlik, hanem külső, világpiaci tényezőktől is függ (lásd kőolajár stb.).
A vállalkozások, elsősorban a külföldi részesedésűek, eddig is kaptak különféle kedvezményeket. Ezeket figyelembe véve a 18 százalékos társasági nyereségadókulcsnál alacsonyabb a tényleges nominális adóterhük. További masszív adókedvezmények nyújtását behatárolják a közösségi jogszabályok.
Ilyen körülmények között megnő a jelentősége az olyan tényezőknek, mint az amortizációs politika (gyorsított amortizáció), a tágan értelmezett vállalkozásbarát gazdaságpolitika, beleértve a tőkepiacok fejlesztését, azon belül a tőzsdebarát környezet megteremtését. Az USA-ban a kilencvenes évek dinamikus gazdasági növekedését és szerkezeti átalakulását a kockázati tőkével való ellátás, a rugalmas munkaerőpiac, a vállalatoknak a tőzsdei hossz nyomán javuló tőkeellátottsága stb. táplálták elsősorban, az adórendszer szerepe mindehhez képest másodlagos volt.
A szerző a GKI Gazdaságkutató Rt. kutatásvezetője

-->