A szimbólum távozik

Talán nem fogok nagyon mellé, ha feltételezem, hogy a hazai befektetők ma nem vesznek be a szokásnál nagyobb adag idegcsillapítót. A külföldiek sem készítik elő bőröndjeiket. Március elseje van. Ma távozik a jegybank éléről hatesztendei szolgálat után Surányi György elnök.
Ki ne emlékezne a hajdani Surányi-effektusokra? Rendszerint úgy kezdődött az egész, hogy a miniszterelnök vagy Járai Zsigmond volt pénzügyminiszter, jegybankelnökutód összehúzta szemöldökét, és azt mondta: CW Bank. Egyes sajtótermékek pedig egymást túllicitálva bűnbandák, kommunista titkos ügynökök, indián kaszinólovagok fedezőjének, aranykészletek bűnös kiárusítójának titulálták a Magyar Nemzeti Bank elnökét. A tőzsde reagált, rendszerint sok száz pontot zuhant, mértékadó külföldi lapokban pedig Surányi György mosolygós képe alatt cikkek temették a magyar monetáris politikát.
Igazából persze az addig követett magyar monetáris politika sohasem volt veszélyben.
Nem mintha valamely ország be lenne biztosítva őrültek, önsorsrontók és dilettánsok ellen, Magyarországon is bőven vanank ilyenfélék. Nyilván nálunk is sokan szívesen szórnák vékaszám a "haza felemelkedésére" nyomott fedezetlen bankókat, miután persze megtömték vele saját zsebüket. Arra is sokan vetemednének, hogy úton-útfélen ingyen osztott hitelekkel szerezzenek maguknak népszerűséget. A magyar jobb- és baloldal fősodra azonban most ilyen kalandorságoktól mentes. Ha másért nem, az érintettek nyilván sokat tanultak a két Surányi-ciklus közötti Bod-korszak hibáiból is, amikor a túlságosan lazára sikeredett pénz- és költségvetési politika kis híján összeomláshoz vezetett.
Surányi György hat esztendeje került a jegybank élére, akkor, amikor Bokros Lajos vette át a Pénzügyminisztériumot. Igazából nehéz lenne megmondani, ki milyen részt vállalt a stabilizációból. Bokrosnak és Surányinak együtt kellett döntenie, amikor életbe léptették az új árfolyam-politikát. Mindketten arra számítottak -- és igazuk volt --, hogy a szűk árfolyamsáv stabilizálóan hat, az előre meghirdetett, fokozatosan csökkenő leértékelési ütem pedig csillapítja az inflációs várakozásokat. Igaz, a Bokros-csomag kezdetben lórúgásszerűen 30 százalék fölé lódította a korábban már 20 százalék alá süllyedt inflációt, de manapság már csak harmadannyival mennek fel az árak. 1996-tól el lehet felejteni a zugváltókat, kis bankkártyánkkal akár a Fokföldön is kivehetünk pénzt, ha van Budapesten forintfedezet. Konvertibilis lett a forint, ami korábban az álmok világába tartozott.
Jött az Orbán-kormány és az orosz válság, Járai, Surányi és maga a kormányfő együtt nyugtatták az aggódókat, és merész húzással, amikor senki sem várta, a leértékelési ütem csökkentését jelentették be.
A kezdetben jól szuperáló árfolyamrendszernek is megvannak azonban a korlátai. Az utóbbi időben Surányi úgy észlelte, eljött az ideje az árfolyamsáv szélesítésének, mert a jegybank így szabadabban szabhatná meg a kamatokat, nem kellene tartania a spekulációs tőke beözönlésétől. A forint várható felértékelődése pedig csillapíthatná az inflációt. A Pénzügyminisztérium ezt még kockázatosnak tartja, félti az export versenyképességét.
Summa summarum a vita ellenére a monetáris és árfolyam-politikában nem volt nagy nézetkülönbség. Sőt, aki nézte a régi és a leendő jegybankelnök közötti múlt heti tévébeszélgetést, akár úgy is vélhette, ekkora harmónia csak az öntisztulás magas fokára ért buddhista szerzetesek között lehet.
Pedig nyilván most sincs, ahogy sohasem volt harmónia, de a disszonancia politikai, és nem gazdasági természetű.
Surányi György tavaly -- sőt meg nem erősített hírek szerint egyszer már tavalyelőtt is -- megírta lemondólevelét Orbán Viktornak, mert bizalomhiányt érzékelt. A miniszterelnök szíve szerint nyilván elfogadta volna, de erőt vett magán, és valami olyasmit mondott, hogy a hídon akkor kell átmenni, amikor odaér az ember.
Surányi György első konfliktusa a jobboldallal még arra az időre datálódik, amikor első jegybankelnöki periódusában aláírta a Demokratikus Chartát. Ezt sokan elfogadhatatlannak tartják egy olyan állami tisztviselő részéről, akinek tartózkodnia kell a politikai állásfoglalástól. (Surányi azt mondja, hogy az akkor érvényben lévő jegybanktörvény még nem írta elő a bankelnök kötelező politikamentességét.) Életbe lépett az új jegybanktörvény, nem újították meg megbízatását. Ekkor öles tiltakozó hirdetések jelentek meg sok-sok lapban Surányi mellett.
A másik tett, amit a távozó jegybankelnök szemére hánynak, hogy Horn Gyula miniszterelnöki irodájának is átadott választási programelemzésében fércműnek nevezte a Fidesz gazdasági programját. (Barátságtalan lépés, más kérdés, hogy a program sok eleme nyilván választási fogás volt, és aligha állná ki a szigorú elemzői próbát.)
Végül a harmadik a CW Bank ügye. Ki a felelős a bécsi leánypénzintézet több mint 90 milliárd forintnyi veszteségért? -- firtatták unos-untalan. A kormány úgy vélte, Surányi is, különben nem vont volna el tőle 10 milliónyi prémiumot. Az első két ügyben még csak-csak világosak az érvek és ellenérvek, mert átlátható dologról van szó. A bécsi Central und Wechselbank zavaros ügyeit viszont annyira átszövi a machináció, hogy hit kérdése, ki mit gondol. (A magyar bankrendszer is sok száz milliárd forintot helyezett ki rosszul, a gonoszkodók pedig Járai Zsigmond szemére hányják, miért nem firtatta például annak idején a Magyar Hitel Bank ügyeit, ahol neki kellett rendbe hoznia Augiász istállóját).
Surányi György a szimbolikus politizálás eszköze és részben áldozata is volt. Volt, akik szerint nélküle rögvest csődbe jutna a magyar gazdaság, és a külföld csaknem úgy tekintene ránk, mint Észak-Koreára. Mások viszont csalárd, okkult erőkkel szövetkező bankárnak tartják, akinek más gondja sincs, mint a magyar nép raffinált kiszipolyozása.
El kell telnie bizonyos időnek, amíg lenyugodnak a kedélyek. A szimbolikus politizálók nyilván majd mást keresnek maguknak. Surányi még fiatal, simán folytatódik karrierje. A gazdaságtörténetben azonban már ott a helye. A zűrzavaros kilencvenes éveket taglaló fejezetben valószínűleg azt fogják írni a jegybank távozó elnökéről, hogy jó szakemberként, a maga eszközeivel a forint stabilizálásán, az infláció leszorításán munkálkodva a viharos átmeneti korszakban hozzájárult Magyarország gazdasági megerősödéséhez.