Kell-e állami bank

Vezető pénzügyi politikusok a rendszerváltás óta már-már közhelyként hangoztatják, hogy az állam rossz tulajdonos, ezért ahol lehet, ott adja át helyét a magánszférának, és koncentráljon a kiszámítható szabályozásra. A szűkebb régiónkban összességében példaértékű magyar privatizáció valóban nagymértékben javította a volt állami vállalatok és a bankszektor jövedelmezőségét, irányítását és versenyképességét. Bár a jelenlegi, Fidesz vezette koalíció retorikájában eddig többnyire egyetértett ezzel a közgazdasági alapelvvel, a gyakorlatban többször jelét mutatta annak, hogy számára a fokozott állami szerepvállalás egyáltalán nem idegen: ilyenek voltak a hatósági árbeavatkozások, a korábbi privatizációs szerződések felrúgása (lásd AES) vagy a még eladásra váró vagyonhoz történő érthetetlen ragaszkodás (lásd Dunaferr). A kormány legújabb terve egy állami lakossági bank létrehozására azonban a derült égből vilámcsapásként fordul szembe minden józan logikával.
Az 1998-as kormányváltás után a Fidesznek kellett hozzálátnia a rendszerváltás egyik legnagyobb szégyenfoltjának rendbe rakásához, ami nem volt irigylésre méltó feladat. A sorozatos -- egyesek szerint túlzott -- tőkejuttatásoknak köszönhetően a Postabank eladható állapotba került, a kormány pedig ígéretéhez híven lépéseket is tett ennek lebonyolítására. A privatizációhoz tanácsadót hívott, amely alapvetően két opciót javasolt: tender vagy exkluzív tárgyalások az OTP-vel. A kormány az utóbbit, tehát a rosszabb megoldást választotta, arra való hivatkozással, hogy az vezet a leggyorsabban eredményre, márpedig a Postabank értéke hónapról hónapra csökken. Amikor aztán az OTP csak nem akart elég nagy árat fizetni, a kabinet "megsértődött", és úgy döntött, hogy akkor inkább maradjon állami tulajdonban.
A racionális és logikus tendereztetés helyett most tehát arról hallani, hogy a bank lakossági ágát leválasztják, és az ugyancsak mégis állami kézben maradó Földhitel- és Jelzálogbankkal együtt a Magyar Posta alá helyezik, amely így egy állami tulajdonú lakossági bankcsoporttá szerveződhet. Mindehhez "csupán" néhány tíz milliárd forint kell, hiszen az integrációs és informatikai fejlesztést nem adják ingyen. Az sem baj, hogy a postánál hiányzik a banki szakértelem, tapasztalat. A lényeg, hogy minden postahivatalban lehessen bankolni -- indokolják grandiózus tervüket a hirtelen megvilágosodott politikacsinálók.
De kell-e lakossági bank az államnak? Közgazdasági szempontból semmi sem indokolja ezt. Azokat a feladatokat, amelyeket az állam preferálni kíván -- például kisvállalkozások támogatása, lakás-, diákhitelek --, bármely magántulajdonban lévő kereskedelmi bank el tudja látni, ha megkapja az ahhoz szükséges kamattámogatást és a kölcsönkiutalás feltételrendszerét. Egy magánintézmény feltételezhetően hatékonyabb tevékenységet folytat, de ha mégis veszteséges, akkor a részvénytulajdonosok állják a cechet, nem az adófizetők. Vajon mi a garancia arra, hogy az új Postabanknál nem fordul majd elő az állami kivásárlást megelőző rossz gazdálkodás? Semmi, maximum a kormány ködös ígéreteiben bízhatunk, amelyek nem teljesülését utólag mindig ki lehet magyarázni. Ráadásul egy új szereplő felfuttatása a sokak szerint már amúgy is túlzsúfolt magyar bankszektorban felettébb kétséges vállalkozásnak tűnik.
A képlet tehát nagyjából úgy néz ki, hogy 25-30 milliárd forint bevétel helyett hasonló nagyságrendű kiadással terheli meg a kormány az adófizetőket egy kétes vállalkozás finanszírozására, amely amúgy kitűnően alkalmas lehet "puha pénzek" folyósítására. Hogy az egészségügyben vagy akár a gátépítésben jobb helye lenne ennek a forrásnak? Ez már persze demagógia.

Gaál Csaba-->