Jó hír a nyugdíjasoknak – öröm, ha csenget a postás, és a hetekben várhatóan fog is
A Magyar Posta november 13–28. között ütemezetten kézbesíti a novemberben esedékes nyugdíjat, az 1–10. havi visszamenőleges emelést, valamint a februárban kiutalt 13. havi nyugdíj különbözetét.

A novemberi illetmény összege egyazon utalványon érkezik, amelyen a három tételt külön feltüntetve találják a címzettek.
A Magyar Posta a korábbi évekhez hasonlóan a kézbesítést ütemezetten végzi a nyugdíjkifizetési naptárban meghatározottak szerint - mutatott rá cikkében az Origo. A nyugdíjak és nyugdíjszerű ellátások több mint harmadát ma is készpénzben, postai kézbesítéssel fizeti az állam közel 800 ezer érintett részére – áll a Posta közleményében.
Pénzeső jön februárban
Jövő februárban átlagosan 573 ezer forintot kaphat kézhez egy nyugdíjas. Orbán Viktor úgy fogalmazott, hogy amit vállaltak, azt betartják. A miniszterelnök már korábban beszélt arról, hogy gőzerővel dolgoznak a 14. havi nyugdíj bevezetésén. Azt is mondta, hogy jövőre meg is fogják csinálni, „fokozatosan, de biztosan”. Pár napja úgy nyilatkozott, hogy január 1-jétől vezetnék be a 14. havi nyugdíjat, ezután Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter egy háttérbeszélgetésen tisztázta a részleteket a nyugdíj kifizetéséről.
Jövő februárban átlagosan 573 ezer forintot kaphat kézhez egy nyugdíjas a 13. havi teljes és a 14. havi nyugdíj egyheti összegének köszönhetően.
Egyheti nyugdíjat fizet ki a 14. havi nyugdíjból jövő februárban a magyar kormány. „A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy jövő februárban a rendes nyugdíja mellé minden nyugdíjas honfitársunk megkapja majd a rendes nyugdíját, megkapja a 13. havi nyugdíjat és a 14. havi nyugdíj egyheti összegét, vagyis egynegyedét” – közölte Orbán Viktor a Facebookra feltöltött videóban.
Hozzátette, hogy egy évvel később egy héttel egészül ki a kifizetés, majd így tovább, vagyis a teljes 14. havi nyugdíjat 2029-ben kaphatják meg az arra jogosultak. További részletek az Origo cikkében.


