Tajvan a pókhálóban

A kínai--amerikai kereskedelmi forgalom tavaly 116 milliárd dollár volt, amiből Peking 83 milliárdos többletet könyvelhetett el; a Kínába irányuló közvetlen amerikai tőkebefektetés meghaladta a 8 milliárd dollárt. A kínai--tajvani kereskedelem 25 százalékkal bővült, igaz, ebből a "szakadár sziget" 27 milliárd dolláros többletet profitált; a tajvani közvetlen beruházások Kínában 108 százalékkal bővültek, holott a szigeten hivatalosan a "nyugalom, csak semmi sietség" expanziós politika érvényesül a szárazfölddel kapcsolatban. Tajpejben épp májusra ígérték e politika felülvizsgálatát, a nagyobb engedékenység jegyében; az amerikai--kínai légi incidens keltette feszültség miatt halasztást jelentettek be, ami nem annyira törlési szándékot jelez, mint inkább azt, hogy nyugalmasabb időkre várnak.
Ezeknek a számoknak az ismeretében nem venném komolyan a kínai hadsereg lapjának "katasztrofális következményeket" vizionáló vezércikkét, amely abból az alkalomból íródott, hogy Washington bejelentette: a legkorszerűbb Aegis radarrendszerrel felszerelt rombolók helyett kevésbé modern eszközöket szállít Tajvannak -- évek múlva. De szállít. Az évtizedek óta kialakult forgatókönyv szerint Peking nem is tehet mást, mint hogy tiltakozzék. Az újabb szerint pedig az is törvényszerűnek látszik, hogy a hadsereg kicsit erősebben hallassa a hangját, mint az korábban megszokott volt. Már az április 1-jei légi incidens is megmutatta, hogy a kínai fegyveres erők új helyet követelnek maguknak a nap alatt. A magyarázat: Pekingben őrségváltás van előkészületben.
Tajpej ugyan nem kapta most meg a kért korai előrejelző radarberendezést, hozzájuthat viszont tengeralattjárókat észlelő vadászgépekhez, és Bush elnök megígérte, fenyegetettség esetén az Aegisek is mehetnek. Vagyis (felemás formában) új életre kelnek az amerikai--tajvani hivatalos katonai kapcsolatok. Amit Kína tényként kezel és elítél; Washington inkább lagymatagon cáfol. Ezzel Tajvan ismét belegabalyodott a nagyhatalmi pókhálóba.
Bush pontosan aszerint járt el, amit választási kampányában hirdetett: Peking nem stratégiai szövetséges, hanem stratégiai ellenfél (nem ellenség). A Csendes-óceán térségében új játszma kezdődött a fehér házi váltással. Az USA itt is tudatosítani kívánja szuperhatalmi helyzetét, míg Kína a medence nyugati felét saját beltengerének tekinti. Washington egyfelől az egykori "féken tartáshoz" hasonló gyakorlati katonapolitikát készít elő Kínával szemben, másfelől kénytelen tekintettel lenni az 1,2 milliárdos piacra és a szinte korlátlan befektetési lehetőségekre.

Szalay Hanna-->