Minden politikus ártatlan

A legfelső szinteken képtelenség oda-vissza sasszézni üzlet és politika között. Ami az üzletben -- tegyük fel -- hófehér, az a politika íratlan, de kíméletlen szabályai szerint szürkére-feketére színeződhet.
Medgyessy Péter bankári-üzletemberi pályafutásának előző néhány éve immár vitathatatlanul a 2002-es, ám az idén már elkezdődött választási kampány meghatározó témájává lett. Néhány héttel ezelőtt ennek a fejleménynek még nem láttuk előjeleit, s azt valószínűsítettük, a koalíció elsősorban és szinte kizárólag a kormány teljesítményének ábrázolására kíván építeni, míg az ellenzék a csődhelyzettel kínlódó ágazatokról -- úgymint egészségügy, agrárium, miegymás -- és a szélsőjobboldali fenyegetésről festhet lehangoló képet. Mindez éppenséggel érvényes, de közben kiegészült a szocialista kormányfőjelölt célkeresztbe vonásával. Nyilván nem lehetnek kétségeink afelől sem, hogy az egyelőre nem okvetlenül sikeres védekezéshez a szocialisták részéről hamarost ellenakciók párosulnak, miközben a legnagyobb kormánypárt prominensei változatlanul fennhangon ábrándoznak a személyeskedő hangvétel kampányból történő kiiktatásáról.
Csakhogy a történések ez idő szerint a korábban megfogalmazott fideszes várakozások szerint bonyolódnak. A legnagyobb kormánypárt belső fórumain illusztris szónokok hangoztatták nemegyszer: miután a Fidesz -- bármilyen is legyen ebből a szempontból a tényleges helyzet -- képtelen meggyőzően igazolni érintetlenségét, a legfontosabb teendő elérni, hogy a korrupciós kártyával az ellenzék se játszhasson hitelesen. Nem tudjuk, a szocialisták miniszterelnök-jelöltje elleni támadásokhoz használt anyagokat kik és hogyan gyűjtötték, rendszerezték, azok felhasználását milyen szinten ütemezik -- ha ez valóban összeesküvés-elmélettel leírható terv alapján történik --, a Fidesz taktikája azonban érvényesülni látszik.
Medgyessy Péter az egyetlen szóba jöhető rivális párt első embereként -- amúgy Kovács László elnök vinné a prímet, de ez a kampányban értelemszerűen másként van -- tudtán kívül kihagyhatatlan ziccereket kínált támadóinak. Egyértelmű bizonyíték hiányában -- egyébként megközelítésünkből fakadóan sem, de erről később -- nem állíthatjuk, hogy a kormányfőjelölt "civilben" a büntetőjog paragrafusaiba ütköző tetteket követett volna el. Egyvalamit azonban leszögezhetünk: Medgyessy Péter 1998 és 2001 között politikai értelemben hibát hibára halmozott, tévedést tévedéssel tetézett. Mentségére szóljon, pénzügyminiszteri ténykedése befejeztével szándékai szerint -- ezt paradox módon a most fejére olvasott szerződések tartalma igazolja -- politikai pályafutását is be óhajtotta rekeszteni. Ebből a kiindulópontból nem biztos, hogy találni kivetni való elemeket tanácsadói munkásságában, még akkor is, ha egyes országokban jogszabályok tiltják a "pályaelhagyó" csúcspolitikusok lobbizását. (Magyarországon lobbitörvény nincs és jó ideig nem is lesz. A Fidesz ennek megalkotását célzó erőfeszítései a párton belül keményebb passzusokat szorgalmazók és az azokat felpuhítani igyekvők ellentétei miatt fulladtak kudarcba. Az igazságügyi tárca előterjesztését az elmúlt hetekben benyújtották ugyan a parlamenthez, ám annak elfogadásával jelen állás szerint nem számolnak a kormánypártok, így az indítvány torzó marad.)
Medgyessy Péter története még nem ért véget -- a kormányfőjelölt tisztaságában, becsületességében feltétel nélkül bízó szocialisták is több, a koalíció, illetve a jobboldali sajtó által később előhúzni tervezett "altémáról" tudnak --, de két tanulsága máris megfogalmazható. Az egyik személyesen a miniszterelnök-jelöltet érinti, amennyiben kiderült, a legfelső szinteken képtelenség gondtalanul oda-vissza sasszézni üzlet és politika között. Ami az üzletben -- tegyük fel -- hófehér, az a politika íratlan, de kíméletlen szabályai szerint szürkére-feketére színeződhet. (Orbán Viktornak a maga részéről személyes köze nemigen volt családja bányáinak ügyeihez -- legfeljebb, mint tudjuk, "barátainak" --, egyebek mellett mégis a gánti tények és "tények" feltárása tette lehetetlenné a korrupciós téma fideszes menedzselését. Innen nézvést hibát követett el a szocialista agytröszt, amikor nem számolt azzal, hogy egy feddhetetlennek tekintett személyiség is támadható. Meghátrálniuk már nem lehet, legfeljebb bízniuk abban, hogy akit "bántanak", azt megsajnálhatja a választó.
A másik következtetés ennél általánosabb és talán fontosabb. Ebben a kormányzati ciklusban a két, kérlelhetetlenül harcoló oldal vehemens képviselőinek -- meglehet, leleplező hevületükből adódó iparkodásuk "melléktermékeként" -- sikerült befejezetté nyilvánítaniuk egy folyamatot. Ennek végén politikusok és politikához közeli személyek fenti körbe tartozó cselekedetei csakis politikai meggyőződés, párthovatartozás, pártkötődés, minimum rokon- és ellenszenvek szerint ítélhetők meg. Akik megkísérelnek nem feketén-fehéren látni és láttatni, tanácstalanok.
1996 után a jobboldalon mindenki tudta, a Tocsik--Szokai-ügyben a szocialisták és a szabad demokraták homlokig sárosak, mint ahogy balról senkinek sem volt kétsége afelől: a még az Antall-érában bontakozott, de évekkel később is vizsgálni próbált MDF--Fidesz székházsztoriban végleg elvesztették amúgy soha nem is létezett ártatlanságukat a korosodó fiatal demokraták. A Medgyessy-afférral közvetlen párhuzamot vonva: 1998 májusát megelőzően nem volt egyetlen olyan országos választmányi ülés sem a Fideszben, amelynek reggelén ne jelent volna meg valahol kiszivárogtatás Várhegyi Attila vesztegetésének és hűtlen kezelésének újabb fejleményeiről. Most, hogy az azóta lemondott államtitkárt hanyag kezelésért elítélték első fokon, balról ugyanúgy mindenki biztos a bíróság pártosságában -- vesd össze: vesztegetés, hűtlen kezelés --, ahogyan az ügyészség részrehajlásában a villámgyors cégértékesítésben utolérhetetlen Schlecht Csaba vagy a kihunyó tudású Torgyán József megbuktatása végett vegzált Torgyán Attila elleni vádemelés elmaradása miatt. Eközben jobbról sem kételkedik senki abban, hogy Medgyessy Péter igenis elkövette a befolyással üzérkedést és/vagy a passzív gazdasági vesztegetést, esetleg azok rettentő kombinációját. (Csak Szabadi Béla megítélése változott, mióta az exállamtitkár jelentősége megszűnt.)
A fentiek szerint ugyanakkor -- és ez az időszak legkevésbé felemelő fejleménye -- az ügyészi és a bírói függetlenség megkérdőjelezése (vagy megkérdőjelezhetősége) lehetetlenné teszi a biztonságos és argumentált véleményalkotást akkor is, amikor ítéletek születnek. Aki ellenünk van, bűnös. Aki velünk, mindentől, tehát ítélettől is függetlenül ártatlan.
Ezek után egyetlen "megoldás" marad: feltételezni, hogy minden politikus ártatlan. Még akkor is, ha ez nyilvánvalóan nem igaz.
A szerző a Világgazdaság munkatársa