EU: nem szűnik meg, "csak" átalakul

Nem lehet többé ugyanaz működési rendjében egy 25-27 tagú közösség, mint amelyik még csak tizenöt tagot számlált. És nem kínálhatja ugyanazt a gazdasági koherenciát és erőt, nem lehet ugyanolyan bőkezűen szolidáris egy olyan közösség, ahol az egy főre jutó GDP az átlagos egyharmadától a 130 százalékáig terjed, mint ahol ez a szóródás csupán a töredéke ennek. Túlságosan is arra koncentráltunk, hogy bekerüljünk, és nem arra, hogy ezzel szükségszerűen mi mindent váltunk ki. Nos, a péntek-szombati EU-csúcs immár ez utóbbira is megkezdte a ráébresztést.

Unalmas olvasmány a mostani csúcson elfogadott laekeni nyilatkozat. Ám ha valaki rákényszeríti magát, hogy beleolvasson, döbbenten láthatja, hogy a tucatszám sorjázó kérdések voltaképpen az EU eddig értelmét veszik szisztematikusan számba. Jó párat közülük akár 1955-ben, az első - még csak a közös piacot elképzelő - messinai "kormányközi konferencián" is feltehettek volna, talán meg is tették. Milyen legyen a szuverenitás megosztása a nemzetállamok és az unió között? Hogyan alakuljanak a hatáskörök a tagállami szinten, az EU-szinten, meg netán a kettőjük együttműködésében hozott döntéseknél? Változzon-e az Európai Parlament súlya, netán bővüljön a bizottság és az EU-tanács terhére is, vagy éppen ellenkezőleg: legyen behatároltabb azzal, hogy intézményesítettebb szerepet kapnak EU-ügyekben is a nemzeti törvényhozások képviselői? Válasszanak-e közvetlenül bizottsági elnököt? Csökkentsék-e tovább a vétójog körét? Rögzítsék-e közös "EU-alkotmányba" mindazt, ami az unió létét és működését behatárolja? S messze még a kérdéssor vége.

Sokan értetlenül állnak az újabb reform-nekibuzdulás előtt. Főként, hogy az elmúlt években egyebet sem lehetett hallani, mint hogy 1997-ben Amszterdamban, majd pedig - és mindenekelőtt - 2000-ben Nizzában az uniót "alapjaiban megújító változások" kihordása volt a cél? Hát nem volt még elég? Amikről ott döntöttek, azoknál talán igen. (igazából ott sem mindenhol?). Csakhogy nem is döntöttek mindenről! Tavaly szinte kizárólag arról volt szó, hogy miként változzon a tagállamok közötti érdekérvényesítési képesség (milyenek legyenek a szavazati arányok, mely ország hány képviselővel lehessen jelen az Európai Parlamentben, jusson-e mindenkire bizottsági tag és így tovább). Mostanra azonban sokak számára riasztóan közeli valósággá kezd válni a még néhány éve is inkább ködösen távoli projektnek látszó perspektíva: hogy ugyanis itt hamarosan tényleg 22-25 tagállam is lehet együtt. Méghozzá 25 olyan ország, amelyek között a különbség - nem csak gazdasági erő tekintetében - sokkal nagyobb lesz, mint az EU történetében eddig bármikor. S hogy mire ez bekövetkezik, addigra készen is kell állni az új helyzet kezelésére, máskülönben szétrobbanhat, ellehetetlenülhet az egész ("el-EBESZ-esedhet" - hogy egy nagyon magyartalan, de a fogalomban járatosak számára nagyon is sokatmondó példával éljünk, egyébként magyar diplomatától származik.)

Ennek kíván tehát elébe menni a márciusban működésbe lépő konvent, és vele jó egy éven át az ebben helyet foglaló több mint száz "bölcsnek" a folyamatos munkája. Mit várnak tőlük? Nem, semmiképpen sem döntéseket. Ez éppen hogy lebénítana mindent, meg aztán a tagállamok kormányai amúgy sem adnák ezt ki a kezükből. Az ő dolguk, hogy lejátsszák az egyes fajsúlyos kérdéscsoportok körüli vitákat, és ezek tanulságait összegezzék a majdani (2003-as vagy 2004-es) tényleges - mert döntéshozó - reformkonferencia számára. Ahol lehet, tegyenek ajánlást a látható közös nevezőre, ahol másként nem megy, ott módszeresen vegyék számba a jellemzőbb alternatívákat.

Főként a tagjelöltek körében sokan tartanak attól, hogy trükk van a dologban, és igazából arra megy ki a játék, hogy mire mi is tagok lehetünk, egy olyan EU képe rögzüljön a tervezőasztalon, amelyik konzerválja a mai tagok privilégiumait, és tartósan a másodosztályú tag kategóriába kényszeríti az új jövevényeket. Szakértők általában optimistábban látják ezt a kérdést. Peter Ludlow veterán brüsszeli EU-szakértő például egészen biztos, hogy nem lehet majd fenntartani 25 taggal az EU eddig egységét, és lesznek tartóssá váló belső csoportosulások - ám meggyőződése szerint a határmezsgye ezek között nem aszerint alakul majd, hogy kik az új és kik a régi tagok, hanem hogy kik jobban, és kik kevésbé integrációhívők. És ez alapján szinte bizonyosra veszi, hogy a törésvonal az EU-alapítók és a korábbi EFTA-országok között alakul majd ki, az újoncok pedig vérmérsékletük szerint csapódnak az egyik vagy a másik oldalhoz (a visegrádiak például szinte bizonyoson az alapító kemény maghoz, míg a baltiak nem kizárhatóan inkább a lazább együttműködést favorizáló EFTA-sokhoz).

Valahol az is némi védelmet nyújthat az ellen, hogy teljesen a mi kárunkra alkudjanak, hogy a konventben kezdettől fogva a mai tagokéval azonos arányban a tagjelöltek is helyet foglalnak majd. Az persze valós veszély, hogy ha a konvent "túl hamar" találna véget érni, és az újabb reformkonferencia még azt megelőzően kezdetét venné, hogy teljes jogú tagokká válhattunk volna, akkor a mai játékszabályok szerint ez utóbbin elvben még döntéshozói jogok nélkül vehetnénk csak részt. Ám sokan vallják, hogy ez részint aligha lesz kivitelezhető, részint pedig ha bekövetkezne is, politikailag olyannyira felvállalhatatlan lenne 2-3 hónappal a taggá válás előtt megtagadni a döntéshozási jogot, hogy annak idején majd "úgyis kitalálnak valamit". Addig is tehát: legyen nekünk (is) konvent?

Sokak szerint sajátos helyzetben készülnek taggá válni a kelet-európai jelölt országok. Amelyek tehát megfigyeltek és megcéloztak egy gazdasági-politikai közösséget, felmérték előnyeit, és úgy döntöttek, hogy nekik ez kell? Elkezdték a politikai lobbizást a taggá válásért, és nem is eredménytelenül, hiszen tíz évvel az európai rendszerváltások után már-már konkrét menetrend szerint készülhet tíz is közülük a közeli csatlakozásra. Egy dolgot hagytak csak láthatóan ki a számításból: ha valóban mind tagok akarnak lenni, akkor ezzel óhatatlanul át is alakítják azt a valamit, amit addig EU-ként azonosítottak. Fóris György-->