Schengen-ország logikája

A csatlakozási tárgyalásokon a múlt héten sikeresen lezárt bel- és igazságügyi fejezet -- s vele együtt mindenekelőtt a schengeni egyezmény ügye -- még komoly próbája lehet a majdani magyar EU-tagság tényleges honi fogadtatásának. És ezúttal nem azért, ami vele jár, hanem azért, ami a csatlakozás után még egy jó ideig nem jár majd! Sok útra kelő magyart meg fog döbbenteni, hogy jóllehet a miniszterelnök már aláírt, a parlament már ratifikált, az EU-zászló már mindenütt kinn leng, ám más uniós országba érkezve sok szempontból továbbra sem lesz változás, továbbra is kell az útlevél, a schengeni eljárás, a nehézkes átkelés Hegyeshalomnál.
Fel lehet persze fogni ezt is egyfajta "EU-derogációnak". Azaz olyasminek, hogy valami ugyan könnyebbé és vonzóbbá tehetné a magyar polgár számára az EU-tagságot, de a csatlakozás után még pár évig nem lehet részünk belőle. A gond csak az, hogy ezúttal nem csupán egy-egy szektort, netán -- munkavállalásban mobilabb -- társadalmi réteget, hanem elvben valamennyi utazni vágyó magyart érintő dologról lesz szó, aminek bekövetkeztét eddig mintha nem igazán meggyőzően tudatosították volna.
Az EU-tagság az átlagpolgár számára -- ha ő maga amúgy nem része az üzleti életnek, vagy nem akar külföldön munkát vállalni -- a hétköznapokban igazából nehezen megragadható valami. Sokak számára az egyik éppen ez lehetne: úgy járhasson-kelhessen Budapest--Bécs, Róma vagy Görögország között, mintha Kaposvárról Kiskőrösre menne. A kitárgyalt kivételek miatt még nem mindenben teljes körű EU-tagság ugyanezért leghamarabb éppen itt lesz képes tudatosulni.
Ráadásul jó eséllyel a "Schengen-tagság" még a csatlakozás után is jó pár évig -- egyes félelmek szerint akár 2010-ig is -- várathat magára. És ez esetben végképp még csak nem is azért, mert valakik nem akarják, hanem mert egy adott helyzet, s mert az előre átlátott (és belátott) játékszabály egyszerűen nem tesz lehetővé mást.
Az egész "Schengen-ország" logikája, hogy a hamburgi, az antwerpeni vagy a lyoni polgár azért tud nyugodtan aludni az EU-n belüli francia, német vagy belga határellenőrzés felszámolása után is, mert többé-kevésbé biztos lehet abban: az EU "szélein" -- például Ausztria és Németország keleti határain -- ugyanolyan alapossággal ellenőrzik a forgalmat, mint ahogy azt a "fiúk" tennék a francia--német, vagy belga--luxemburgi határon. Bizalmi kérdés ez, ami ahhoz, hogy megszilárduljon, egyfelől időben elnyúló megtapasztalást, másfelől minden irányban hermetikusan záró külső határvonalat feltételez.
És hát éppen itt a baj: a hermetikus külső határzárnál. Magyarország ma teljesen logikus módon azt mondja, hogy költséges beruházásokat feltételező "Schengen-határt" csak azon országok felé épít, amelyek a közeljövőben biztosan nem lesznek "Schengen-tagok", tehát Ukrajna, Románia, Jugoszlávia és Horvátország felé. A szlovén és szlovák oldalon megspórolja ezt, hiszen luxus volna néhány évre beruházni, hogy aztán -- az utóbbiak "Schengen-tagsága" is bekövetkezvén -- az egészet el kelljen bontani.
Mindez az említett hamburgi, brüsszeli, lyoni polgár számára azt is jelenti azonban, hogy ha elbontják a jelenlegi osztrák--magyar "Schengen-határt", akkor magyar térfélen Szlovénia és Szlovákia felé a külső vonal lyukas lesz majd. Ami nem gond, ha e két ország külső határai hozzák a "Schengen-normát". Ez minden bizonnyal meg is lesz a szlovén--horvát, vagy szlovák--ukrán határon, de ugyanígy az is biztos, hogy a magyarhoz hasonló megfontolás miatt Pozsony sem fog drága "Schengen-határt" építeni az amúgy is EU-taggá váló Lengyelország felé. Ezzel viszont újabb lyuk nyílik a "Schengen-hálón": a lengyel--fehérorosz, meg persze a lengyel--litván. És így tovább, felfelé, egészen Észtországig.
Amiből végső soron az is következik, hogy vagy Magyarország -- nagyon sok pénzért -- mégiscsak felépíti a szlovákiai "Schengen-határt" is, vagy pedig beletörődik, hogy az EU külső határlánca csak akkor fog hermetikusan zárni, amikor valamennyi kelet-európai EU-tag elkészül a maga külső határaival. És ez különösen Lengyelország esetében szakértők szerint eltarthat akár az évtized végéig is. Addig viszont továbbra is áll a hegyeshalmi "Schengen-bástya", és vele a polgárok mindennapi érzete, hogy még mindig nem vagyunk "igazán" benn?
Azért nem árt talán ezzel számolni, mert nem ez lesz az egyetlen ilyen. Itt a másik példa, a közös pénz: az euró. Aminél persze mindig lehet azt mondani, hogy de hiszen akadnak EU-országok is, amelyek kívül vannak az eurózónán. Csak éppen arányait tekintve több magyar jár Ausztriában, Németországban, netán Olasz-, vagy Göröghonban, mint fenn az északi svédeknél, dánoknál, briteknél. Következésképpen itt is gyakori élmény lesz, hogy bár tagok vagyunk, ám nekünk mégis váltani kell, pedig "ezek" egymás között közöset használnak?
Ha aztán ehhez hozzávesszük az osztrák vagy német térfélen csatlakozás után munkát vállalni akarókat érő első évi korlátozásokat, vagy hogy a győri fuvaros alkalmasint még a tagság után öt évvel sem biztos, hogy zavartalanul szolgáltathat Burgenlandban -- nos, akkor előre kiszámítható módon jöhetnek majd a kérdések is. Hogy voltaképpen mit is hozott "nekem" ez az egész EU-tagságosdi. Merthogy a számomra -- számára -- fontos előnyök továbbra sem használhatóak.
Tudjuk, hogy mindennek oka van. Józan ésszel belátható, világosan elmagyarázható oka. Csak mintha éppen ennek a magyarázatnak egyelőre inkább híján volnánk. Márpedig az osztrák példa arra int, hogy valamikor ezt sem árt elkezdeni. Ausztriában a népszavazásra készülve nagyon intenzív sikerpropaganda folyt. Meglepően magas arányban be is szavazták vele az országot az EU-ba. A tájékoztatásnak aztán jószerével véget is vetettek, és így -- hogy sem előtte, sem utána nem volt érdemi párbeszéd arról, ami nem rögtön kézzelfogható előny, de ami esetleg belátható -- mára a legutóbb csatlakozottak közül Ausztriában az egyik legnagyobb az euroszkeptikusok aránya. Miközben a statisztikák szerint hármójuk közül éppen az osztrák szomszédok nyertek a legtöbbet a tagságon.
Azt persze dőreség volna elvárni, hogy a Schengen-tagság késlekedésének örüljenek az emberek. Elég, ha csak értik és belátják. Az EU-tagság konszolidálásának -- a gondolkodásban is -- valami ilyesmi lehet majd a kulcsa. Minden területen.
A szerző a Világgazdaság brüsszeli tudósítója