BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Új finanszírozás a piacon

A csekély önerejű, ám vonzó projekttervekkel előrukkoló középvállalkozásokat igyekszik megcélozni a Hypo Alpe-Adria cégcsoport a legújabb konstrukciójával, amely a hazai piacon is egyedinek ígérkezik. A finanszírozási mód a hitelt és a tőkepartnerséget ötvözi – magyarázza Kiss Zoltán vezérigazgató. Több olyan társaság vagy magánszemély is van a piacon, amely 100-200 millió forinttal rendelkezik, ám ez nem elegendő ahhoz, hogy néhány milliárd forintos beruházásához megfelelő önerőt vonultasson fel a banki hiteligénylésnél – mondja. A Hypo Alpe-Adria számukra kínál megoldást, a szükséges önerő felét – ez a hitelelbírálás függvényében 25–40 százalék – tőkepartnerség keretében odaadják, a gyakorlatban mindez azt jelenti, közös projekttársaságot hoznak létre az ötletgazdával, s ebbe 50 százalékos tulajdonosként szállnak be. A beruházáshoz szükséges kölcsönt – azaz az önerőn felüli részt – pedig akár szindikált hitel formájában finanszírozzák. Ennek eredményeként a hitelkamatok mellett a projekttársaság jövőbeni profitjából is részesedik a cég, azaz egyfajta többlethozamra tehet szert. A know-how az anyavállalattól érkezett, a Hypo Group Alpe-Adria ugyanis hasonló konstrukciókat kínál Ausztriában, Horvátországban, Szlovéniában, Szerbiában.

A Hypo Alpe-Adria ezen magatartása ugyanakkor nem a kockázatitőke-társaságokéhoz hasonló – hangsúlyozza Kiss Zoltán –, hiszen többletkockázatot nem kíván vállalni, mint ahogy kiugró profitvárakozásai sincsenek. A tőkepartner átlagosan 20-25 százalékos hozamot vár el a befektetett tőkére vetítve. A hosszú távú tőkepartnerség esetén nem rögzítik előre, mikor száll ki a projektből a Hypo Alpe-Adria, mint ahogyan az sem, milyen árfolyamon. A vételárat az akkori piaci helyzet dönti el, míg az időpontot a vállalkozó – esetében egyfajta opcióról lehet beszélni –, illetve a tőkepartner is kitűzheti. Ez utóbbi általában akkor következik be, ha nem elégedettek a projekt kimenetelével, s inkább az értékesítés mellett döntenek. Ez esetben azonban az ötletgazdát elővásárlási jog illeti meg. Az azonban nem kizárt, hogy a partneri viszony akár 15-20 évig is fennmarad – jegyezte meg Kiss Zoltán.

A tőkepartnerség esetén is alapos kockázatelemzés előzi meg a döntést, ugyanúgy, mint bármely hitelbírálatnál, valamint a tőkepartner operatív szinten is részt vesz a cég működésében. A konstrukció semmivel sem kockázatosabb, mint maga a hitelnyújtás – véli a vezérigazgató, aki olyan érdeklődőkre számít, akik rendelkezésre álló tőkéje még kevés ahhoz, hogy komolyabb projektbe beszállhassanak. Az idén öt-tíz projektet szeretnének megvalósítani – mondja –, míg jövőre legalább ennek a kétszeresével számolnak. VG

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.