Világgazdaság

Heti elemzés: Olimpia! Megéri?

A feltételezésekkel ellentétben az olimpiai játékok megrendezése inkább veszteséget jelent egy ország idegenforgalmának, semmint tiszta profitot.

Legalábbis erre a következtetésre jutott az Európai Utazásszervezők Szövetsége (ETOA) a közelmúltban nyilvánosságra hozott elemzésében.

Az ETOA brit marketingszervezet, a Visit Britain 2012-es londoni játékokra vonatkozó elemzésére reflektált, amelyben az olimpiát hosszú távú befektetésként emlegeti: becslések szerint Nagy-Britannia idegenforgalma 2,1 milliárd font többletet termelhet a szervezéssel 2008 és 2017 között, feltéve, ha növelik a kapacitást és javítják a szolgáltatások színvonalát – állítja a Visit Britain.

Az ETOA felmérése szerint Görögország vendégforgalma az elmúlt években 20 százalékkal marad el Törökország adataitól, s hasonlóképpen a 2000-ben, Sydney-ben rendezett játékok óta Ausztrália sem tud lépést tartani Új-Zéland turisztikai teljesítményével, kínálatával.



Az ETOA két esettanulmányban vázolja fel koncepciójának valóságtartalmát. A barcelonai olimpiára készülve 1992-ben 35 százalékkal bővült a város szállodai kapacitása. A beruházások évekkel később is folytatódtak: 1992 és 2002 között 75 új ház épült a spanyol metropolisban, emiatt a hotelek átlagos éves foglaltsági rátája az 1991-ben regisztrált 64-ről 47 százalékra csökkent. Ugyanakkor a tanulmány szerint 1993-ban létrehoztak egy szervezetet Tourisme de Barcelona néven, amely a város jelentősen megcsappant forgalmán szeretett volna javítani.

Az ETOA másik példaként a sydney-i eseményeket hozta fel. Az ausztrál nagyvárosban az olimpiát követő években jelentős turistaforgalom-növekedést prognosztizáltak, az Ausztrál Turisztikai Bizottság (ATC) szerint ugyanakkor a foglaltság 83 százalékról 67-re csökkent a város szállodáiban. A jelenséghez az is hozzájárult, hogy a játékok miatt 30 százalékkal bővítették a szállodai kapacitást. A Deloitte 2004-es jelentése szerint Sydney-ben 2000 óta tíz hotelt alakítottak lakóházzá.

Az ötkarikás játékok valóban elriasztják a szabadidős turisták jó részét – igazolja az elemzés egyes részeit Simon András, a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének szóvivője. Sokan nem fogadják el a nagy tömeget és a nyíltan vállalt magas árakat az olimpiai helyszíneken.

Ilyenkor – ahogyan ezt a labdarúgó Európa-bajnokság szurkolói zónái is mutatták – az átlagos heteknél jóval drágábban juthatnak hozzá a vendégek bizonyos szolgáltatásokhoz, s a sporteseményen kívül más szórakozási lehetőség nem áll a rendelkezésükre.

Ennek ellenére azokon a helyszíneken, amelyek korábban nem számítottak kifejezett turistacélpontoknak – például Atlanta –, egyértelmű forgalomemelkedésről számolnak be. Az olimpia olyan marketingkampány, amelyet egy hagyományos országos promóciós szervezet sohasem tudna biztosítani – tette hozzá.

Könnyen elképzelhető, hogy a fenti tendencia a mostani pekingi olimpia esetében is megfigyelhető lesz. Az ötkarikás játékok valószínűleg számottevően hozzájárulnak a következő években a Kínába érkező turisták számának emelkedéséhez, az olimpia okán megnövekedett egyszeri kapacitásigény miatt felhúzott rengeteg szálloda azonban hosszabb távon ronthatja a helyi hotelek átlagos kihasználtságát.

A kínai idegenforgalmi hivatal májusi közleménye szerint az ötcsillagos házak foglaltsága 77, a négycsillagosoké 44 százalékon állt a játékok 17 napjára. Szakértők szerint erre az időre átlagosan félmillió turista tartózkodik majd a kínai fővárosban, összesen pedig mintegy kétmillió látogatót várnak.

Éppen ezért annak érdekében, hogy a hirtelen érkező nagyszámú külföldi turista elszállásolása ne okozzon gondot, nagymértékben növelték az elmúlt esztendőkben a pekingi hotelkapacitást. Míg az ezredfordulón csak 400 szálloda volt a fővárosban, a játékok idejére ezek száma elérheti ennek a dupláját is.

Ráadásul több lánc is jelezte: 2008-at követően sem áll le kínai hálózatának bővítésével. A Marriott például tavaly októberben jelentette be, hogy 2010-ig további 30 hotelt nyit a világ legnépesebb országában. Igaz, a szektor optimizmusát az elmúlt időszakban publikált tanulmányok is megerősítik – a Turisztikai Világszervezet legutóbbi előrejelzése szerint például Kína legkésőbb 2020-ra a világ első számú turisztikai célpontja lehet –, valószínűleg ilyen mértékű szállodakapacitás-bővítést a várható növekedés nem indokol.

Így minden bizonnyal Peking esetében is az ETOA által bemutatott Barcelona-effektus figyelhető majd meg: a városba érkező turisták száma ugyan jelentősen emelkedhet, a szállodakapacitás bővülése azonban ennél jóval nagyobb mértékű lesz, így hosszabb távon a kihasználtság – s ennek megfelelően a jövedelmezőség is – csökken.



Londoni készülődés az olimpiára

A Visit Britain jelentése szerint a 2012-es játékokra érkezőket elsősorban az olimpiai faluban szállásolják el, ahol 40 ezer háromcsillagos kategóriájú szállodaiszoba-kapacitást építettek ki.

A számítások szerint London a többi olimpiát szervező városhoz képes mintegy 60 ezerrel több háromcsillagos hotelszobát biztosít az ötkarikás játékok idejére.

A számítások szerint London a többi olimpiát szervező városhoz képes mintegy 60 ezerrel több háromcsillagos hotelszobát biztosít az ötkarikás játékok idejére. -->

Peking ötkarikás játékok idegenforgalom szálloda Sydney olimpia atlanta athén