BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kedvelt a bankrészvény

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

A bő egy éve kezdődött hitelválság a padlóra küldte a bankrészvényeket, de úgy tűnik, egyes hitelintézetek már látni vélik az alagút végét. Sorra jelennek meg ugyanis a piacon azok a termékek, amelyek bankrészvények hozamából ígérnek nyereséget az ügyfeleknek. A magyar piacon eddig két hitelintézet rukkolt ki egy-egy különleges termékkel, egy harmadik meg készül rá.

Egyikük az OTP Bank, amely e héten kezdte gyűjteni Profit fantázianevű betétjébe a megtakarításokat. A három hétig tartó betétgyűjtési időszakra évi 8 százalékos kamatot fizet a hitelintézet, az ezt követő másfél éves lekötési időben azonban fixen már csak 3 százalékos kamat jár, ezt egy évi maximum 10 százalékos prémium kamat fejelheti meg. Ez az extra azokra a napokra jár, amikor a betétek mögött álló banki részvénykosárban szereplő papírok egyike sem esik a július 22-i árfolyamához képest 15 százalékot meghaladó mértékben. Az OTP tíz nyugat-európai bankot választott részvénykosarába, néhányukat a magyarországi ügyfelek is jól ismerik. A válogatásban szerepel egyebek között az osztrák Erste Bank, az olasz UniCredito Italiano, a CIB anyacége, a szintén olasz Intesa Sanpaolo és a BNP Paribas is.

A választott bankok és az OTP között egyébként, úgy tűnik, kölcsönös a bizalom. Az Erste ugyanis nemrég vételre ajánlotta az OTP papírjait, a BNP Paribas pedig néhány hete egy az OTP részvényein alapuló certifikáttal jelent meg a piacon. A magyar befektetői körökben újdonságnak számító, fix kupont fizető, úgynevezett „reverse” certifikát öt hónapos futamidejére 6,25 százalékos (évi 14,91 százalékos) kamatot fizet a befektetőknek. A tőkére azonban nem vállal garanciát. Ha az OTP-részvények árfolyama a lejáratra a kezdeti 6778 forintos árfolyamhoz képest emelkedik, vagy csökken ugyan, de a futamidő egyetlen napján sem esik annak 80 százaléka alá, akkor a befektetett tőkét is biztonságban tudhatja az ügyfél. Ha ennél roszszabbul teljesít a vezető magyar hitelintézet papírja a tőzsdén, akkor viszont a tőke egy része vagy egésze is odaveszhet. A kritikus, 5422 forintos árfolyamszinttől egyelőre messze jár még az OTP árfolyama, rossz hír viszont a befektetőknek, hogy a bankrészvény a jegyzés június 12-i lezárása óta folyamatosan esik.

Nem fenyegeti a tőke elvesztése azokat, akik a K&H Alapkezelő fix plusz bankszektor alapját választják, amelynek tájékoztatóját tegnap hagyta jóvá a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete. A kétéves futamidejű, tőke- és hozamvédett alap nyugat-európai bankok részvényeibe fektet majd. A befektetési jegyek jegyzése hétfőn indulhat el, a pontos kondíciókat, például, hogy mekkora hozamot vállal majd a futamidő végére az alapkezelő, a napokban hozzák nyilvánosságra. HB

Túl vannak a nehezén a nagyok

A JPMorgan szerint az európai bankok a jövőben már megúszhatják a hitelválsággal kapcsolatos leírások miatti kényszerű tőkeemeléseket.

Veszteségek még lesznek: a zürichi UBS 5,1 milliárd svájci frankot, a szintén svájci Credit Suisse pedig 2,1 milliárd frankot írhat le.

A francia Société Générale-ra eközben 1,9 milliárd, a Natixisra pedig 1,4 milliárd eurós leírás vár. Az európai bankszektor a Bloomberg számítása szerint 204 milliárd dollárt írt le a hitelválság kapcsán.



Veszteségek még lesznek: a zürichi UBS 5,1 milliárd svájci frankot, a szintén svájci Credit Suisse pedig 2,1 milliárd frankot írhat le.

A francia Société Générale-ra eközben 1,9 milliárd, a Natixisra pedig 1,4 milliárd eurós leírás vár. Az európai bankszektor a Bloomberg számítása szerint 204 milliárd dollárt írt le a hitelválság kapcsán. Profit betét Forrás: cégközlés

(a részvénykosárban szereplő bankok)

UniCredito Italiano

Erste Bank

Intesa Sanpaolo

Banco Santander

Komercní Banka

Bank Pekao

Sapmo

Commerzbank

BNP Paribas

Banco Popular-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.