A magyar jövőkép Burundihoz hasonlítható
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságKérem, képzeljen el egy létrát, amelynek fokait alulról kezdve a tetejéig számokkal látták el, 0-tól 10-ig. Tegyük fel, hogy a létra teteje képviseli az Ön számára a lehetséges legjobb életet, a létra alja pedig az ön számára lehetséges lehető legrosszabb életet. Ön hogy érzi, a létra melyik fokán áll, ha a létra legfelső foka az Ön számára lehetséges legjobb életet, míg a létra legalsó foka az Ön számára lehetséges legrosszabb életet jelenti. Melyik létrafokhoz érzi a legközelebb magát? Mit mondana, melyik létrafokon fog majd Ön állni, mondjuk 5 év múlva? (Cantril Self-Anchoring Scale)
Ezt a kérdést 2008 és 2009 során összesen 120 országban kérdezte meg a Gallup a Gallup WorldPoll keretében. Hasonló kérdést már korábban is többször feltettek Magyarországon: 1993-ban és 2000-ben is egy 9 fokú „létrán” kérték hogy helyezzék el magukat a magyar válaszadók.
1993-ban 39% látta magát az alsó három lépcsőfok valamelyikén, de az összes kérdezettnek csak 20%-a gondolta úgy, hogy öt évvel később ilyen helyzetben lesz. 2000-ben valamivel kevesebben érezték magukat a létra alsó harmadában (34%), míg valamivel több megkérdezett, 23% gondolta, hogy öt év elteltével ilyen helyzetben lesz majd.
A rendszerváltás utáni években a jelen és a jövő között felfelé mutató átjárás, remény volt a jellemző. A társadalom alsó felén élők közel fele, a teljes társadalom egyötöde abban a hitben élt, hogy a jövő már nem a létra alján fogja találni. A rendszerváltás utáni első évtized végére a szubjektív helyzet javult is valamelyest; 2000-ben csak a kérdezettek 34%-a ítélte rossznak az akkori helyzetét a hét évvel korábban mért 39%-hoz képest.
Ez év januárban egy 11 fokú skálán a 4-es vagy az alatti lépcsőfokára a magyarok 40%-a helyezte saját magát, ami nem különbözik lényegesen az 1993-ban mért eredménytől. A jövő vonatkozásában azonban sokak számára elveszett a remény– 2009-ben a képzeletbeli jövőre vonatkozó létra legalacsonyabb fokaira nemhogy kevesebben, hanem sokkal többen, a teljes magyar népesség közel fele, 47% helyezi magát.
A magyarok látják Európán belül a leginkább úgy, hogy a rendszerváltás nem hozott javulást az életükben. Egy másik, a hetekben nyilvánosságra hozott Flash Eurobarometer vizsgálatunk szerint, amely a kétpólusú világrend húsz évvel ezelőtti felbomlásának hatásairól kérdezte az EU 27 országának a polgárait, a magyarok között volt a legmagasabb azoknak az aránya, akik úgy látják, hogy a rendszerváltás nem hozott javulást az életminőségükben.
Az 55 évnél idősebbeknek csak 31%-a -- de a 40-54 év közöttieknek is csak 39%-a -- gondolja úgy, hogy javulás történt. Egyedül a most 24 év alattiak körében vannak egyértelműen többségben (60%) azok, akik szerint a rendszerváltás javulást hozott. A volt szocialista országok közül egyedül Magyarországon voltak többen azok is, akik szerint a rendszerváltás előtt jobb volt a helyzet mint mostanában.
A magyar jövőkép Burundihoz és Haitihoz hasonlítható – de a helyzet jobb mint Zimbabweben 2009 elején, a magyar megkérdezettek egyharmada (34%) mind a jelen, mind az öt évvel későbbi helyzetüket tekintve az életminőség képzeletbeli létrájának alsó 4 fokán helyezi el magát.
Az, hogy nemcsak a jelenüket, hanem a jövőjüket is az emberek ilyen nagy része ítéli reménytelennek, példátlan a fejlett világban. Olyan országokat, ahol a megkérdezettek több mint 30 százaléka nemcsak a jelenben, de a jövőben is a négyes vagy az alatti lépcsőfokon látja magát azon a képzeletbeli létrán ami a lehetséges legjobb és legrosszabb életet köti össze, csak a világ legelesettebb régióiban találtunk.
A mellékelt táblában rangsorba rendeztük az országokat aszerint, hogy mekkora a legrosszabb életminőségű, helyzetüket kilátástalannak tartó emberek aránya és mennyi a dollárban kifejezett, vásárlóerő paritáson számolt egy főre jutó nemzeti jövedelem.
A statisztikai hibahatárt is figyelembe véve egyedül Zimbabweben van a társadalom Magyarországnál is nagyobb része lélektanilag ennyire kilátástalan helyzetben. Csak a hibahatáron belüli különbségek vannak Burundi, Haiti és Magyarország között.
A közgazdasági becslések szerint vásárlóerő paritáson számolva a magyar egy főre jutó nemzeti jövedelem 20,500 $. A felmérés előtti évben ez az “objektív” mutató Zimbabwe-ben 200$, Burundiban 400$ volt, Haitin pedig 1,400$.
Az érzelmi tőke és a gazdaságban működő és mérhető tőke drasztikusan elválik egymástól. A társadalmak tűrőképességét a felhalmozott érzelmi tőke is meghatározza. A jelenlegi gazdasági válság hatásait Magyarországon érzik legtöbben személyes életükben súlyosaknak (50%) Európában – míg a Gallup WorldPoll alapján készített reménytelenségi rangsor legvégén szereplő észak-európai országok mindegyikében csak a megkérdezetteknek kevesebb mint 5% válaszolt így.
