Még az eddiginél is jobban megéri az EP-képviselőség
A politikai sikeren túl üzletnek sem rossz az EP- képviselőség, különösen az új EU-tagállamok politikusainak nem: az új ciklusban egységesen 7665 eurós alapfizetést kapnak. Eddig az EP-tagokat a nemzeti parlamentek fizették, többnyire a hazai honatyákkal megegyezően.
Magyarország a kivételek közé tartozott, EP-képviselőit a hazai törvényhozóknál eddig is busásabban jutalmazta, ám az új szabályok így is több mint háromezer eurós emelést jelentenek havonta. Ehhez jön még a költségtérítés, bár az EP ezentúl kevésbé lesz bőkezű.
A jövőben felső határt szabnak az utazási költségekre, és csak a számlával igazolt kiadásokat térítik meg. Egyébként a képviselői költségtérítések ügye a kormány helyzetét is megingató botránnyá duzzadt Nagy-Britanniában: a lapzártánk idején még nem ismert brit eredmények ellenére is borítékolható volt a kormányzó Munkáspárt csúfos szereplése.
Az előzetes eredmények Hollandiában 36,5 százalékos részvétel mellett a szélsőjobb előretörését jelezték. Szlovákiában a jogosultak 19,8 százaléka járult az urnákhoz, és a kormányzó Smer kapta a voksok 36 százalékát. A Magyar Koalíció Pártja 12 százalékot ért el.