SAPS vagy SPS?

A termeléstől elkülönített támogatások elvének társadalmi elfogadtatása céljából Brüsszel környezetvédelmi, állatjóléti és más feltételek teljesítéséhez („kölcsönös megfeleltetéshez”) kötötte az SPS kifizetéseket. Ennek alkalmazása felhívja a figyelmet arra, hogy a gazdák fontos közfeladatokat is ellátnak a termelés mellett, tehát nem „ingyen” kapják a támogatást. A brüszszeli logika szerint az SPS kifizetés valójában nem más, mint a közérdekű feladatok végzésekor keletkezett költségek részbeni megtérítése.

Az SPS rendszerben a gazdálkodó termelési kötelezettségtől mentes támogatási jogosultságokhoz jut. A lehívhatóság feltétele, hogy a gazdaság használatában minimum annyi földterület legyen, amennyire ilyen jogosultságot megállapítottak. Ha a terület kisebb, azzal arányosan kevesebb támogatás hívható le. A földhasználónak tehát elemi érdeke, hogy a föld tulajdonosával korrekt üzleti viszonyban maradjon (például rendben fizessen méltányos földbérleti díjat), mert ellenkező esetben nem juthat hozzá a támogatási pénzek – területkieséssel – arányos részéhez.

Az unióban eddig 17 tagállam tért át az SPS-re. Az EU15-nél az áttérés kötelező volt, s legkésőbb 2006-ig be kellett fejezni. Az új tagoknak 2011 előtt a SAPS-ról az SPS-re való átállás opcionális lehetőség, amellyel eddig Málta és Szlovénia élt. A régi tagok a történelmi vagy a regionális modellt, illetve annak hibrid változatát választhatták a támogatások kiosztásának alapjául. Referencia-időszakinak a 2000–02-ben kifizetett átlagos támogatások, illetve a földhasználati viszonyok szolgáltak. A hibrid-regionális modell azon országok számára kedvező, amelyek speciális agrárpolitikai célokat is érvényesíteni akarnak a bevezetés okán.

Feltételezem, hogy a magyar agrárirányítás is ezért választotta a hibrid-regionális modellt. Az FVM javaslata egy olyan SPS bevezetéséről szól, ahol az üzemenkénti eltérítés az eddigi SAPS rendszer ágazati preferenciáinak a folyamatosságán alapul. A magyar modell elsősorban az állattenyésztés helyzetén kíván javítani az SPS-be épített plusztámogatással. A fő indok az, hogy az állattenyésztés „helyzetbe hozása” érdekünk, mert ez utóbbi magasabb foglalkoztatási szintet, nagyobb mezőgazdasági GDP-termelést, exportot jelenthet az országnak. A logikusnak tűnő választást azonban a szakmán belül sem fogadták egyforma lelkesedéssel. Az SPS mielőbbi bevezetését a professzionális agrártermelők – egyéni gazdák és társas vállalkozások – szorgalmazzák, míg az extenzíven gazdálkodók, az őstermelők, az állattenyésztéssel nem foglalkozó gazdaságok a számukra hátrányos eltérítés miatt inkább a SAPS folytatásában lennének érdekeltek.

Az elmúlt hónapokban élénk vita bontakozott ki arról is, hogy kiket illessen az SPS támogatási jogosultság: a gazdálkodókat vagy a földtulajdonosokat? E vita valójában álvita, miután a KAP rendszerében csak a föld használója lehet uniós támogatás kedvezményezettje, a földtulajdonos nem, kivéve, ha egyben termelő is. E főleg belpolitikai természetű viták miatt tehát erősen kétséges az SPS bevezetése. A kapcsolódó törvényt a köztársasági elnök alkotmányossági aggályok miatt az AB-hez utalta, amely már nyolc hónapja „ül” az ügyön. De a kormány sem makulátlan. Az SPS bevezetéséhez ugyanis nem lett volna szükség törvényi szintű szabályozásra, lévén KAP-, illetve nemzeti agrárirányítási kompetenciáról van szó. A legnagyobb ellenzéki párt agrárpolitikusai viszont már előre bejelentették: kormányra kerülésük esetén visszaállítják a SAPS-ot. Mire készüljenek, merre igazodjanak ezután a termelők? Izgat-e valakit is a magyar agrártermelés jövője, fejlődési iránya? Az ebben a szakmai kérdésben is végletes megosztottságot mutató országban, úgy tűnik, ez keveseket érdekel.

A szerző agrárközgazdász