Bod Péter Ákos: Nagyot fog szólni a tavasz
A pénzügyminiszter már nem tud engedni a költségvetés sarokszámaiból - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Bod Péter Ákos, aki azonban hozzátette: bár nem lát "eldugott pénzeket", amelyeket mobilizálni lehetne, a kormány némi tartalékot épített magának azzal, hogy gazdasági visszaeséssel számol jövőre.
A Budapesti Corvinus Egyetem tanára úgy fogalmazott: a Bajnai-kormány feltűnően pesszimistább a jövő évi gazdasági teljesítményt illetően, mint a legtöbb elemző, akik szerint egy százalékkal bővülhet 2010-ben a magyar gazdaság.
A közgazdász szerint is elképzelhető, hogy már 2010 elején látszódni fog: nem lesz akkora a visszaesés, amilyenre a kormány számít. Ugyanakkor hangsúlyozta: szociológiai és társadalompolitikai szempontból bonyolult év elé néz az ország.
Nagyot fog szólni a tavasz: az új kormány megörököl néhány konfliktust az előzőtől, és rászakad az emberek várakozása is - fogalmazott Bod Péter Ákos