Ismét nyerésben a nyugdíjkasszák
Az első fél évben 113,3 milliárd forintnyi nyereség született a hazai magánnyugdíj-pénztárak befektetésein – derül ki a PSZÁF frissen közzétett adataiból. A kaszszák portfólióiban rekordösszeg, 2146 milliárd forint halmozódott fel, ennek 46 százaléka magyar állampapírban, 11,8 százaléka részvényekben és több mint a negyede befektetési jegyekben forgott. A kasszák taglétszáma július végére meghaladta a 3 millió főt, a féléves tagdíjbevétel pedig 178,2 milliárd forintot tett ki. A szép eredmények ellenére a pénztárak 460 millió forintos veszteséggel zárták az első hat hónapot; működési költségeik ugyanis éves összevetésben 9 százalékkal nőttek, miközben bevételeik ugyanennyivel csökkentek. Utóbbira az lehet a magyarázat, hogy az idén már csak a tagdíjak 4,5 százalékát fordíthatják a működésükre, szemben a tavalyi 5,5 százalékkal. VG


