Világgazdaság

Megvonták a költségvetési támogatást a Vakok Szövetségétől

Lehetetlen helyzetbe hozza a vakokat és gyengénlátókat a kormány: megszűnhet a Vakok Szövetsége

2002 óta változatlan a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos  Szövetségének nyújtott állami költségvetési támogatás: évi 207 millió forint. A reálértékben évről évre csökkenő állami támogatás egyre kevésbé teszi lehetővé a szervezet és tagegyesületeinek működését, szolgáltatásainak biztosítását.

Tevékenységének teljes ellehetetlenülése várható, 2010–ben, mivel a kormány csupán 50 millió Ft-tal kívánja támogatni e nagy múltú szervezetet. A megszorítás okaira nem adtak magyarázatot - áll a Vakok Szövetségének közleményében.

A Szociális és Munkaügyi Minisztérium a jelentős elvonást tartalmazó költségvetés előterjesztését megelőzően az érintett szervezetekkel nem egyeztetett. Az Országos Fogyatékosügyi Tanács (OFT) lett volna hivatott a tervezet véleményezésére. A minisztérium azonban az OFT-t is csupán tájékoztatta a koncepcióról, így a tanács határozat helyett csak ajánlást fogadhatott el, amelynek figyelembe vétele a kormány számára nem kötelező.

Az alábbi szolgáltatások szűnnek meg:
- Bezár a Vakvezetőkutya Kiképző Iskola,
- megszűnik a vakvezető kutyakiképzés,
- nem nyit ki a hangos- és Braille-könyvtár,
- nem lesz Braille-nyomtatás, nem készülnek pontírású folyóiratok, könyvek,
- nem tudja biztosítani a látássérültek segédeszköz ellátását,
- nem olvasnak fel hangoskönyveket stúdiójában,
- nincs speciális tankönyvellátás a látássérült gyermekek számára.

Minden társadalom intelligenciájának és emberségének fokmérője, miképpen bánik fogyatékos embertársaival. Bárki kerülhet olyan élethelyzetbe, hogy szüksége lesz segítségre.

fogyatékkal élők megszorítások bajnai-csomag