BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Beruházás Romániában

Egy többlépcsős fejlesztési sorozat első szakaszaként egymillió eurós beruházásra készül Bukarestben a Révész csoport.

A romániai leányvállalat számára kamionparkoló, műhely, iroda létesül a már korábban megvásárolt 6 ezer négyzetméteres telken. Mindezt azért, mert a cégcsoport növelni akarja piaci részesedését Romániában, és a gázszállítás mellett be akarja indítani speciális anyagok – különleges anyagok, silós áru, folyékony vegyi anyagok – szállítását is. „A tervek szerint a cseppfolyósgáz-szállítás mellett megkezdjük a vegyianyag-szállítást is” – mondta el lapunknak Székely Zsolt, a Révész Holding vezérigazgatója.

Az öt éve létrehozott Révész Romania az ipari és orvosi gázokat előállító Messer AG romániai és szerbiai gyárából látja el a román kórházakat és ipari vállalatokat. A cég árbevétele a 2007-es 3 millió euróról 2008-ban 2,6 millióra csökkent, de a nyereségszint 230 ezer euró körül maradt. Tavaly a hajógyártás és a gépipar még kevesebbet rendelt, így a forgalom 2,5 millió euró alá csökkent. Ebben a piaci helyzetben a kiutat csak az előremenekülésben látjuk, ezért kezdjük el Bukarestben is a specializálódást – mondja Székely Zsolt.

Ebben a profilban a Révész Trans Kft.-nek már többéves tapasztalata van. Múlt nyáron új piaci szegmensben, a sav- és lúgszállításban vetette meg a lábát, megvásárolta a holland Van den Bosch Transporten magyar leányvállalata, a Silo-Tank Kft. 35 különleges járműszerelvényét. Ezáltal 230-ra nőtt a társaság tartálykocsi- és silóutánfutó-állománya, s a cég átvette a Silo-Tank szerződésállományát is. A Silo-Tank legnagyobb megbízója a BorsodChem és a Mol csoport.

„Jókor váltottunk” – summázza a vezérigazgató, kifejtve, hogy azért adták el a „ponyvás” üzletágat – két kft.-t és azok járműveit –, mert az a legkevésbé profittermelő, ugyanakkor a legkockázatosabb ágazat a szakmán belül. A stratégia bevált, és a cég ma Európa 24 országába szállít, egyebek között a Slovnaft petrolkémiai termékeit is szállítják Szlovákiába, Csehországba, a Benelux államokba, valamint francia és német megrendelőknek.

A Révész a külföldi célállomásról többnyire harmadik országba szállít, ám megérzi, hogy a vegyi áruk szállítása is csökkent Európa-szerte. A petrolkémiai ipar az elmúlt évben 15-20 százalékkal kevesebbet termelt. Más termékek – mint például az állateledel – piacán azonban nem lett kevesebb a cég munkája. Így a tavalyi forgalom csupán néhány százalékkal csökkent.


Hosszabbodó fizetési határidők

„A fuvarozói-logisztikai piacon sok kisebb fuvarozó csődbe ment, vagy eladták tulajdonosai. Így a válság következtében jelentősen csökkent a piaci szereplők száma” – foglalta össze a Révész csoport vezérigazgatója. Nemcsak a verseny lett élesebb, hanem ahogy a megrendelők likviditási helyzete romlik, hosszabbodik a fizetési határidő. Ez a másfél évvel ezelőttihez képest majdnem kétszeresére, 80-120 napra nőtt az EU-ban.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.