Világgazdaság

Milliárdos beruházásokat tervez a Kométa

A Kométa ’99 ZRt., a hazai húspiac egyik legfontosabb szereplője az elkövetkezendő 2-3 évben mintegy 3 milliárd forint értékű további beruházással kívánja megszilárdítani pozícióját.

A cég 1999 óta több mint 6 milliárd forintot fordított a kaposvári húsüzem, valamint a termékek fejlesztésére. A társaság idén elnyerte a Superbrands 2010 Díjat.

Az erősödő fogyasztói igények hatására, amelyek természetesen a vállalat hosszú távú céljait is befolyásolják, döntött a kapacitásbővítés mellett, ennek érdekében új szalámiérlelő részleget helyezett üzembe – amely révén, éves szinten mintegy 2500 tonnára nőtt az összkapacitás. Az új celláknak köszönhetően a részleg teljes alapterülete 30%-kal növekedett. A szalámiérlelő teljes területén zárt ciklusú hűtés-fűtési rendszert üzemelt be a vállalat, amelynek köszönhetően az érlelő energiafelhasználása jelentősen csökkent.

A kaposvári üzem eddig az egyetlen Magyarországon, ahol ezt az energiahatékony hűtés-fűtési technológiát alkalmazzák, amely révén az érlelési folyamat hatékonyabbá és környezetkímélőbbé vált.
A kapacitásbővítés eredményeként a hagyományos, hosszan érlelt szalámik, mint például a Kométa Téliszalámi és a Kométa Csemege szalámi – amelyek előállítása mintegy három hónapot vesz igénybe – mennyiségi előállítása is megnőtt.

A stratégiai beruházások a következő években is folytatódnak. A vállalat kiemelt hangsúlyt fektet az energiafelhasználás csökkentésére, valamint a hatékony vízfelhasználás érdekében egy szennyvíz üzemet is létesít, mindezeket további 1,3-1,5 millárd forint értékben. A termékek tekintetében elsősorban a Prímhúsokra (előrecsomagolt, védőgázas, friss húsok) fókuszál, valamint a húskészítmények terén is a termékfejlesztést tűzte ki céljául, amelyekkel nem titkolt szándéka az erősebb piaci pozíció megszerzése a szegmensben.

BÉT - Napi események kométa beruházás SuperbrandsBÉT - Napi események