BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A cél a teljes csatlakozás

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Schengeni csúszás – Romániában nagy a felháborodás

Komoly nemtetszés fogadta Romániában azokat a Brüsszelből érkező híreket, melyek szerint szinte biztosan csúszik az ország és Bulgária márciusra tervezett együttes schengeni csatlakozása Németország és Franciaország vétója miatt. Teodor Baconschi külügyminiszter a Handelsblattnak nyilatkozva „sportszerűtlennek” nevezte az országával szembeni bánásmódot, mivel – ahogy ezt korábban a magyar elnökség nevében Pintér Sándor belügyminiszter is megerősítette – országa minden, az EU által elvárt technikai feltételt teljesített. A felháborodás nagyságát jelzi, hogy Románia már „válaszcsapást” fontolgat a nyugati államokkal szemben, és a német lap szerint végső esetben blokkolhatja a lisszaboni szerződés első fél évre tervezett módosítását. Ez igen súlyos következményekkel járna, hiszen a módosítás elengedhetetlen feltétele a jövőbeni adósságválságok elkerülése érdekében életre hívandó uniós gazdasági kormányzás megteremtésének.

A románok dühe főleg abból fakad, hogy eddig több mint egymilliárd eurót szántak a bővülés technikai feltételeinek megteremtésére. (Igaz, ennek egy részét az uniós alapok állták.) Ezen belül mintegy félmilliárd euró értékben vásároltak a határőrizethez szükséges szupermodern eszközöket a Cassidiantól, az EADS hadiipari konszern német leányvállalatától, azonban ez sem hatotta meg a vétót emelő országokat. Utóbbiak elsősorban politikai okok miatt tartják korainak a csatlakozást, és „belső migrációtól”, valamint bűnözői csoportok beszivárgásától tartanak. Utóbbi veszély elsősorban a török–bolgár határszakaszon áll fenn, ahol Bulgária a legutóbbi ellenőrzésig nem pótolta a technikai hiányosságokat.


HALASZTÁS. Csak a Romániáról szóló technikai jelentést fogadta el pénteken a schengeni csatlakozásra való felkészültséget felmérő uniós csoport, a két bulgáriai beszámolóról viszont nem született döntés. Utóbbi esetben további vizsgálatokra lesz szükség. Ez újabb akadályt jelent Románia számára, mivel a két ország csak együtt lehet tagja az övezetnek. WB

A magyar álláspont

A magyar elnökség már kompromisszumokba is belemenne – írta a Handelsblatt. E szerint június végéig csak Szófia és Bukarest repülőtereit léptetnék be a schengeni zónába.

Ezt azonban Polner Gergely elnökségi szóvivő a Világgazdaság kérdésére cáfolta. Mint mondta: továbbra is a magyar elnökség ideje alatti „teljes csatlakozás” a cél.

Ezt azonban Polner Gergely elnökségi szóvivő a Világgazdaság kérdésére cáfolta. Mint mondta: továbbra is a magyar elnökség ideje alatti „teljes csatlakozás” a cél. -->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.