Átalakul a filmtámogatás
A Magyar Mozgókép Közalapítvány helyébe lépő Magyar Nemzeti Filmalap Közhasznú Zrt.-t a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. hozza létre – jelentette be Havas Ágnes kormánybiztosi tanácsadó. Az új közhasznú vállalkozás összefogja a forgatókönyvek elkészítésétől kezdve az egész gyártói folyamatot és a filmek készítésének pénzügyeit is.
A filmalap végig jelen lesz a film elkészítésénél, támogatja producerként a film létrejöttét és a könyvelést is felügyeli. A készülő filmek marketingtámogatását is az új szervezet intézi majd. Idővel különböző filmes vagyonelemek is a Filmalap egyik igazgatóságához kerülnek.
A tervek szerint az alap kétfajta támogatást osztana: lesz egy alaptámogatás, legfeljebb 150 millió forintos kerettel, vagy a büdzsé 50 százalékáig terjedhet. Ezenfelül még igényelhető kiegészítő támogatás is, amely a film teljes költségvetésének legfeljebb 90 százaléka, de ebben az esetben az alap teljes beleszólást kap a film forgalmazásába, készítésébe, és a bevételekből is részesülnek majd. Ezt a lehetőséget egyfajta állami befektetésként definiálják a koncepció készítői. Az új rendszer életbeléptetésével megszűnik a normatív támogatás eddigi rendszere, utólag senki sem kap majd forrásokat, mert terveket nem kívánnak a továbbiakban finanszírozni.
A cikk teljes terjedelmében csak előfizetőink számára elérhető. A cikket - az összes mai cikkel együtt - egy emelt díjú SMS elküldésével olvashatja el.


