Világgazdaság

OEP: mielőbb végre kell hajtani a kormány gyógyszerkassza-tervét

Az OEP főigazgatója szerint, ahhoz hogy ne lépjék túl a gyógyszerkassza idei évre tervezett 343 milliárd forintos keretét minél előbb végre kell hajtani a kormány által vázolt intézkedési tervet. Sélleiné Márki Mária szigorúbb szabályozást várna a gyógyászati segédeszközök tekintetében.

Sélleiné Márki Mária az Országgyűlés egészségügyi bizottságának szerdai, budapesti ülésén, az Egészségbiztosítási Alap első negyedéves költségvetéséről tartott beszámolójában hangsúlyozta: az Egészségbiztosítási Alap gyógyszerkasszájában az első negyedévben 11 százalékkal túllépték az előirányzott összeget. Ennek a kiigazításához mielőbbi lépések szükségesek, hogy egyértelmű és szabályozott rendben működjön a költségvetés. Ezért az OEP reméli, hogy a kormány által már elfogadott gyógyszerkasszát érintő módosítások július elsejével hatályba léphetnek – mondta

Sélleiné Márki Mária szerint a gyógyszerkassza csökkentését minél előbb el kell kerülni.
 
Kifejtette: a gyógyszerkasszára vonatkozóan is tovább monitorozzák a rendszert. Ennek részeként már dolgoznak egy, a gyógyászati segédeszközök rendszerének racionalizálását szolgáló előterjesztésen. A főigazgató úgy véli, ezen készítmények körének szabályozottsága még a gyógyszertámogatásokénál is lazább. Az OEP már számtalan büntetőeljárást is kezdeményezett ezek miatt – mondta a főigazgató, hozzátéve: jogszabályi szinten kell beavatkozni a rendszerbe.

Sélleiné Márki Mária beszámolójában azt is kiemelte: az Egészségbiztosítási Alap első negyedévi költségvetését 88,6 milliárd forintos hiánnyal tervezték. A bevételi oldalon 1370 milliárd, a kiadási oldalon pedig 1460 milliárd előirányzott összeg szerepel.

Az is igaz viszont, hogy a bevételi oldalt 102 százalékosan teljesítették, míg a kiadásoknak közel 98 százalékát. Előbbi, vagyis többletbevételük nagyrészt abból adódik, hogy a százalékos egészségügyi hozzájárulás címén a tervezett 11,9 milliárd helyett 17,6 milliárd forint folyt be a kasszába. A főigazgató szerint ennek oka, hogy a munkáltatók és a magánszemélyek által történő befizetéseknek az év elején van szezonja, ez a túlfizetés viszont az év során kiegyenlítődik majd.

A kiadási oldal elmaradásának oka pedig, az, hogy az úgynevezett gyógyító-megelőző szolgáltatásokra, vagyis az egészségügyi ellátórendszer finanszírozására szolgáló költségek kifizetésére van egy 15 milliárd forintos tartalék a rendszerben. Ehhez viszont csak az év későbbi részében lehet majd hozzányúlni, méghozzá csak akkor, ha tartani tudják a gyógyszerkasszát.

A főigazgató szerint az Egészségbiztosítási Alap kiadásainak 16 százalékát fordítják pénzbeli ellátásokra, amelynek legnagyobb részét a táppénz kifizetések jelentik. A kasszából több mint 80 százalékot úgynevezett természetbeni ellátásokra fizetik ki, mint például a gyógyszertámogatások.

Az OEP főigazgatója arra is kitért, hogy az Egészségbiztosítási Alap költségvetése tartalmazza a biztosító működési költségvetését is. Erre a 2011-es költségvetésben előirányzott összeg 10,9 milliárd forint – mondta Sélleiné, kiemelve, hogy ebből 7 milliárd forint az OEP 1595 dolgozójának bérét fedezi.

Deloitte Opel Magyarország Járműgyártó Kft. NMHH gyógyszertámogatás A második Orbán-kormány Adósságválság az EU-ban kiadás oep gyógyszerkassza Amerikai piac - napi elemzés táppénz