Nulla

Hogy ez az „ütem” komoly csalódás, felveti a közeljövőre vonatkozó várakozások felülvizsgálatát, és igencsak növeli a további megszorítások esélyét – ez pedig a tegnapi nap szinte egyetlen menüje volt a gazdasági híreket „fogyasztók” számára. Félő azonban, hogy két fontos felismerésre a szükségesnél kevesebb figyelmet fordítunk. E két felismerés alapja a kérdés: elpazaroltuk-e az utóbbi két-három évet.

Magyarországon a tegnapi GDP-adat az első olyan jel, amely kétségbevonhatatlanul ássa alá a gyors magyar kilábalásba vetett reményeket. Amely jól mutatja, hogy társasági és személyijövedelemadó-csökkentés ide, uniós pénzek oda, ismét elakadóban a magyar gazdaság szekere. Borítékolható, hogy a következő hetekben felerősödnek a viták arról: a magyar kormány jól sáfárkodott-e a rendelkezésére álló (amúgy igen szűkös) erőforrásokkal a gazdaság dinamizálása érdekében. És egészen biztosan lesznek pontok, ahol a válasz: nem.

Hiba lenne azonban elmerülni a napi politizálás szokásos mocsarában. Tegnap az is világossá vált, hogy egész Európa, sőt, lassan az egész világ fékez. És itt következik a második, sokkal súlyosabb felismerés: hogyan tovább? Hogyan tovább, amikor a korábbi években a pénzügyi rendszereket (is) menteni szándékozó államháztartások a végletekig feszítettek? Ahogy az újabb és újabb megszorításokkal szembesülő állampolgárok idegrendszere is. Hogyan tovább úgy, hogy az évek óta joggal súlyos vitákat kavaró kérdésekre nem születtek válaszok. Mint például a shortolás és hasonló pénzügyi műveletek Európa-, netán világszintű korlátozása. Mint a hitelminősítők szerepe, hatékonyabb szabályozása. Mint az államok kicsavart finanszírozási rendszerének megújítása. Sorolhatnánk.

Félő, hogy egy újabb válság ad csattanós „igen”-t arra a kérdésre: a világ eltékozolta-e az utóbbi hónapokban adatott kegyelmi időt.