BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egyéniséggel élhetnek túl a kis aukciósházak

Miután a két piacvezető aukciósház szinte teljesen lefedi a legmagasabb árkategóriájú festmények piacát, a többi cégnek markáns egyéni arculat kialakítására kell törekednie. Ez az elv vezette Pintér Pétert arra, hogy tematikus árverésekre alapozza aukciósháza programját.

Március 7-én magyar nemesi és főnemesi származású művészek alkotásaiból rendez árverést a Pintér Aukciósház. Néhány közismert húzónév – például Mednyánszky Lászlóé vagy Batthyány Gyuláé – is ebbe a körbe tartozik, ám az aukciósház által összeállított listán sokkal többen, majdnem 120 művész szerepel. A cég tulajdonosa a Világgazdaságnak elmondta: ilyen csoportosítással eddig sem a gyűjtők, sem a műkereskedelmi vagy muzeológiai szakma nem találkozott, ezért az anyaggyűjtés nem volt könnyű. Pintér Péter azonban nem aggódik. Mint mondja, idő kell az efféle kezdeményezések beéréséhez, ahhoz, hogy a gyűjtők és a beadók is számon tartsák az adott témát.
Azt, hogy a közönség fogékony a tematikus árverésekre, bizonyítja a

 2010 őszén elkezdett „Soha többet… Harmadszor!” elnevezésű sorozat sikere. Emlékezetes, hogy először a kormányváltás után a minisztériumi raktárakban talált szocialista realista képek, szobrok, fotók kerültek kalapács alá, és kivétel nélkül gazdára találtak. Tavaly további két alkalommal rendezett ilyen aukciót a Pintér Aukciósház, amelyre már magángyűjtők adtak be anyagot – a kelendőségi arány ezeknél is kiemelkedő, 70 százalék feletti volt. Van néhány amerikai és nyugat-európai köz- és magángyűjtemény, sőt kereskedő is, aki visszatérő vevője ezeknek az aukcióknak – mondja a cégvezető.
A nyári időszakhoz illő témaként a Balaton, illetve általában a vízi sportok, a vízparti élet adódott. Tavaly augusztusban a balatonfüredi Vaszary-villában rendeztek jótékonysági rendezvénnyel egybekötött aukciót, amely – számos, a politikai paletta különböző oldalait képviselő politikus jelenlétének is köszönhetően – igazi társasági eseménnyé vált. Az aukción ugyan viszonylag alacsony, mindössze 30-40 százalékos volt a leütési arány, de a következő két hétben a megmaradt tételek túlnyomó része a galériában gazdára talált. Idén augusztus 18-án is megrendezik a Balatoni témájú árverést, de most egy másik jelentős aukciósházzal együttműködésben – közölte Pintér Péter. Hasonlóan közös vállalkozás lesz ősszel a Budapest-aukció is. A cég árverésein egyébként általános szabály az, hogy az el nem kelt tételeket később a galériában meg lehet vásárolni – a 20 százalékos aukciós jutalék helyett 40 százalékos galériás árréssel. Ez ösztönöz a gyors döntésre, ugyanakkor azok számára, akik az adott pillanatban még nem tudnak dönteni, később is nyitva hagyja a vásárlás lehetőségét.

További részletek a Világgazdaságban

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.