BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Magyarország is az új kártevő célpontjai között

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Négy közel-keleti ország mellett Magyarország lehetett az egyik elsődleges célpontja annak fejlett célzott támadásnak, amit a napokban fedeztek fel szakértők.

A Flamer névre hallgató kártevő a legtöbb gépet palesztin Ciszjordániában, Iránban, Libanonban és hazánkban fertőzte meg, de komoly fenyegetést jelent a program Oroszországban, Ausztriában, Hongkongban és az Egyesült Arab Emírségekben is – tudta meg lapunk a programot a hazai Crysys nevű céggel közösen felfedező Symantectől.

Az it-biztonsági cégnél jelezték: a fenyegetés feltehetőleg nem egyetlen kiberbűnöző számlájára írható, egy jól szervezett csoport állhat az új támadás mögött. A kártevő elsődleges célja az információszerzés a fertőzött rendszerekről: a Flamer már legalább 2 éve fut diszkréten a háttérben, olyan tulajdonságokkal, amelyek lehetővé teszik, hogy dokumentumokat lopjon, screenshotokat készítsen a felhasználók képernyőjéről, sőt, a fertőzött számítógép mikrofonját aktiválva még hangfelvételt is képes készíteni.

További részleket a Világgazdaságban

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.