BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Picit csökken a Diákhitel1 kamata januártól

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A szabad felhasználású Diákhitel1 (Dk1) kamata 2013 január-június között 0,25 százalékkal 7,75 százalékra csökken, az állami kamattámogatás mellett folyósított Diákhitel2 (Dk2) kamata továbbra is két százalék - mondta Bugár Csaba, a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója a cég keddi budapesti tájékoztatóján.

Az elmúlt 12 év legalacsonyabb kamata a következetes finanszírozási politikának és a törlesztő ügyfelek fizetési fegyelmének köszönhető - közölte a vezérigazgató. A 7,75 százalékos kamat összetevői: a kibocsátott kötvények kamata 5,59 százalék, a kockázati prémium 1,43 százalék, míg a működési prémium 0,73 százalék.  

Bugár Csaba elmondta azt is: a Diákhitel2 esetében - ami kizárólag képzési célokra vehető fel - a teljes kamat 9 százalék, azaz az állami kamattámogatás mértéke hét százalék. A bevezetés óta, 2012 második felében 5 ezer hallgató igényelte, az állami kamattámogatás összege 15 millió forint volt. A vezérigazgató jelezte, felkészültek arra, hogy a jövőben a potenciális 45 ezer ügyfél 30 százaléka felveszi a Dk2-t, jelenleg az arány 15 százalékos.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.