BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ki lett az év menedzsere?

Idén 18. alkalommal hirdette meg a Menedzserek Országos Szövetsége az Év Menedzsere pályázatot, és 13. alkalommal az Év Fiatal Menedzsere pályázatot. Az Év menedzsere címet Dr. Zsuga János, a Siófokon működő FGSZ Földgázszállító Zrt. vezérigazgatója nyerte el, az Év fiatal menedzsere címet pedig Ifj. Bárány László, a Kisvárdán működő Master Good Kft. ügyvezető igazgatója. A díjak ünnepélyes átadására 2013. február 23-án, a Corinthia Hotel Budapest szálloda báltermében megrendezett XIX. Menedzserbálon került sor.

A Menedzserek Országos Szövetségének jogelődjét, a Gazdasági Vezetők Érdekképviseleti Szervezetét (GÉSZ) Bihari István alapította 1989-ben. A szövetség jelenlegi elnöke Szabó György, a Sanoma Media Budapest vezérigazgatója.

A Menedzserszövetség az egyetlen hazai szakmai szövetség, amely a magyarországi gazdálkodó szervezetek vezetőit, mint természetes személyeket tömöríti. A tagok a magyar gazdaság gyakorlati irányítói közül kerülnek ki, akik kiemelt felelősséget éreznek mind a magyar gazdaság fejlesztésének elősegítéséért és annak innovatív megújításáért, mind a hazai vállalkozások fejlődéséért és egyenrangú kezeléséért, valamint a mind szélesebb körű nemzetközi elismertetéséért.

A Menedzserszövetség 1995-ben indította útjára „Az Év Menedzsere” pályázatot, az „Év Fiatal Menedzsere” pályázatot öt évvel később.
A díjat odaítélő szakmai zsűriben szakmai szövetségek képviselői, nagyvállalatok, bankok, KKV-k felsővezetői, a közszféra képviselői és a gazdasági sajtó neves munkatársai foglalnak helyet, mindig ügyelve a díj szakmaiságának és eszmeiségének megőrzésére.

Az Év Menedzsere díj rangját nem kis mértékben az adja, hogy magát a szakmát, a menedzserséget helyezi a középpontba és pozitív vezetői mintát mutat fel, amely független attól, hogy a vezető, vagy menedzser, a gazdaság mely ágában tevékenykedik.  

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.