Messze van még 2020
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságA 2010-2020-as időszakra vonatkozó Európai Digitális Menetrend három fő célkitűzést határozott meg a szélessávú távközlési szolgáltatásokkal kapcsolatban: 2013-ra teljes szélessávú lefedettség; 2020-ra ultragyors, 30 Mbit/s feletti sebesség legyen elérhető mindenki számára, illetve 100 Mbit/s a háztartások fele számára.
Számos tanulmány erősítette meg a szélessáv elterjedésének pozitív gazdasági hatásait. Kutatások szerint a szélessávú penetráció 10 százalékpontos emelkedésének eredményeként a bruttó hazai termék (GDP) bővülése 1-1,5 százalékponttal gyorsulhat, illetve öt éven át évi 1,5 százalékponttal javulhat a munka termelékenysége.
A 2020-as célok eléréséhez azonban sok még a teendő. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) becslései szerint a vezetékes szélessávú előfizetések száma hazánkban megközelíti a 2,2 milliót, azonban e végpontok alig 30 százaléka képes a 30 Mbit/s sebesség elérésére. Az ultragyors szolgáltatásra ténylegesen előfizetők száma pedig még alacsonyabb. Bár az NMHH megjegyzi, hogy további körülbelül 400 ezer előfizetőnél jelentős beruházás nélkül, a végberendezés cseréjével elérhető lenne a 30 Mbit/s feletti sebesség.
A mobilinternet előfizetések száma meghaladja a 3,2 milliót, az aktív – ténylegesen forgalmat bonyolító – előfizetések száma viszont jóval kevesebb: 2,4 millió. Mobileszközök esetében ugyan már hazánkban is elérhető néhány térségben a 60 Mbit/s „kínált sávszélességet” biztosító 4G szolgáltatás, azonban a tényleges sebesség ennél lényegesen alacsonyabb. Így további fejlesztés szükséges ahhoz, hogy az ultragyors sebesség mobil eszközökkel is széles körben elérhető legyen.
Becslések szerint a 2020-as célok teljesítésének költsége az EU-tagországokban 70 és 220 milliárd euró között lehet a feltételezésektől függően. Ehhez képest szinte eltörpül a hazánk vonatkozásában becsült körülbelül 170-500 milliárd forintos, vagy akár ezt meghaladó költség, amely sávot egyébként a számításaink is megerősítenek. Ugyanakkor ez az összeg a hazai infokommunikációs szektorban a közelmúltra jellemző 150 milliárdos nagyságrendű évi beruházási kiadáshoz képest rendkívül magas. Ráadásul az éves költés mind abszolút értékben, mind a szektorban termelt GDP-hez mért relatív értékben jelentősen csökkent az elmúlt években, hiszen 2008-ban még megközelítette a 200 milliárd forintot. Sőt, az éves beruházás jelentős része nem új technológiai fejlesztéshez vagy szélessávhoz, hanem a meglévő infrastruktúra karbantartásához, az üzembiztos működéshez kapcsolódik. Összehasonlításképpen a távközlést mintegy 160 milliárd forint különadó terhelte, míg az újonnan bevezetett közműadó mértéke becslések szerint évi néhány tízmilliárd forint a szektorban.
A hálózati fejlesztések alapja a szolgáltatók megtérülési számítása, ám az erősödő árharc egyre csökkenti az előfizetőnkénti bevételeket, ami időben kitolja a beruházások megtérülését. Ráadásul a sűrűbben lakott, magasabb vásárlóerőt képviselő városi területek lefedése után a kisebb települések jellemzően rosszabb megtérülést mutatnak.
A 2020-as célok azonban nemcsak a sávszélességről szólnak, hanem olyan intézkedéseket követelnek meg a tagállamoktól, amelyek megkönnyítik a szélessávú beruházásokat, valamint forrásokat tesznek elérhetővé a megvalósítás támogatása érdekében. A gyenge megtérülési kilátásokat mutató területek szélessávú lefedését támogató GOP-2007-3.1.1. (Hálózati infrastruktúra létrehozása) pályázat 10 milliárd forintos keretösszegéből mindössze 5,1 milliárd forint támogatást igényeltek, a hatályos szerződések értéke végül 1,8 milliárd forintot ért el. Ennél jobb képet mutat a szélessávú körzethálózati fejlesztéseket támogató GOP-2012-3.1.2: túljelentkezés volt az eredeti 20 milliárd forintos keretösszegre, a megítélt támogatás meghaladja a 21 milliárd forintot. A pályázati pénzek felhasználhatósága azonban korlátozott (az utóbbi pályázat kifejezetten az optikai technológiát támogatja), és a lehívás felgyorsítása lenne szükséges a projektek mielőbbi megvalósulásához.
Ezek tükrében a szolgáltatóknak alternatív finanszírozási formák után kell nézniük. A beruházási szükséglet csökkentése érdekében erősödhet a szolgáltatók igénye, hogy hosszú távon együttműködjenek az infrastruktúra területén, ami jelentheti a társszolgáltatók egyes hálózati elemeinek bérbe vételét, használatát, de akár a hálózat megosztását is. Utóbbi esetben a társszolgáltatók közösen végzik a fejlesztést, majd a kiépített hálózati elemeket közösen használják. Ez csökkenti számukra a beruházás költségeit, ám rögtön verseny is generálódik az adott fogyasztói területen. A finanszírozó bankok kockázati étvágyának visszatértével pedig olyan finanszírozási formák is megjelenhetnek a palettán, amelyek önálló projektként tekintenek a hálózatfejlesztésre, így alapvetően annak jövedelemtermelő képessége, nem pedig a teljes vállalat hitelképessége alapozza meg a finanszírozói döntést.
