Világgazdaság

Még több sportágban tervezik az akadémiai rendszer bevezetését

A sportért felelős államtitkárságon jelenleg folyik az akadémiai felülvizsgálata, mivel a labdarúgás, a kézilabda és a jégkorong központi támogatása után számos sportágban tervezik még az akadémiai rendszer beindítását – tudatta lapunkkal az államtitkárság.

A jövő évi költségvetés tervezetében az országos sportági szakszövetségek akadémia rendszerének kialakításával, továbbá az utánpótlás-neveléssel összefüggő feladatainak támogatására az idei évhez hasonlóan 1,7 milliárd forintot terveznek. emellett a Balatonbogláron létrejövő Nemzeti Kézilabda Akadémia a következő két évben 3,8 milliárdot fog kapni. Nemrég a Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) elnöke nyilatkozta azt lapunknak, hogy akadémiai rendszert építenek ki az ökölvívásban is. Csötönyi Sándor elmondta, hogy Budapesten, Nagykanizsán Hajdúszoboszlón és Győrött is lesz egy-egy bázis. Ezek éves szinten méretüktől függően évi 45-60 milliós támogatást kapnak majd.

Az akadémiák támogatása a 2011-es költségvetésben jelent meg új tételként. A sportért felelős államtitkárság szerint az előirányzat biztosít támogatást a sportolói életpálya bevezetésére és fenntartására, a magyar sporttehetségek kiválasztásának és folyamatos nyomon követési rendszerének kiépítése érdekében. A Magyar Olimpiai Bizottság szakmai felügyelete mellett a kiemelt utánpótlás-nevelési központok akadémiai rendszerű fejlesztéséhez is hozzájárul a tétel. Ennek keretében biztosítják az emelt szintű szakmai képzést és a felkészüléshez szükséges sportegészségügyi, sporttudományi hátteret, továbbá intézményesített kapcsolatot, átjárhatóságot a köznevelés intézményrendszerével a fokozott sporttevékenységgel együtt járó terhelés, időbeosztás rugalmas kialakításának céljából.

MÖSZ akadémiai rendszer 2014-es költségvetés kézilabda Balatonboglár Budapest Nagykanizsa Csötönyi Sándor sportért felelős államtitkárság akadémia Győr Hajdúszoboszló ökölvívás Magyar Olimpiai Bizottság labdarúgás jégkorong Nemzeti Kézilabda Akadémia Magyar Ökölvívó Szakszövetség